Harmincötezer forintos óradíj? – Hadházy kedvenc szervezete ennyiért vizsgálgat Zuglóban
A képviselő rendszeresen együttműködik a Transparency International Magyarországgal.
A képviselő rendszeresen együttműködik a Transparency International Magyarországgal.

A Soros György által is támogatott szervezet 520 ezer eurót, vagyis több mint 213 millió forintot kapott az EU-tól az elmúlt években.

Díjátadót tartottak a Francia Intézetben.

Értesüléseink szerint súlyos megállapításokat tesz a portál kapcsán a Szuverenitásvédelmi Hivatal véglegesítés alatt álló jelentése.

A vizsgálatokat mindenképp lefolytatja a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Nem tetszik az amerikai demokratáknak, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó és a Transparency International Magyarország ellen.

Saját képviselő-testülete előtt zajló közbeszerzési eljárásra kötött átvilágítási szerződést a Transparency International Magyarországgal a baloldali vezetésű önkormányzat.

Nem mindennapi, primitív módon reagált a Transparency International magyarországi jogi igazgatója arra, hogy Deutsch Tamás a világ legkorruptabb szervezetének nevezte őket.

A Transparency International jogi igazgatója szerint azzal, hogy Magyarország bevezeti az EP vagyonnyilatkozati rendszerét, a rossz megoldást még rosszabbra cseréli.

Madarat tolláról, embert barátjáról. Sokatmondó, hogy kiket nevezett ki a fővárosi tisztségekre Karácsony Gergely.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.