Nem működik együtt a Transparency a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, panaszt tettek

A vizsgálatokat mindenképp lefolytatja a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Forrás: Mandiner2024. 07. 10. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megkezdett vizsgálatokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal le fogja folytatni, úgy is, hogy az érintettek – a Transparency International Magyarország és az Átlátszó – ezt akadályozzák – írta a Mandiner, amely megkereste az ügyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalt.

– Átfogó vizsgálatot indított a Transparency International Magyarország (TIM) tevékenységével, majd később az Átlátszóval kapcsolatban a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH). A TIM kapcsán a hivatal jelezte, honlapjukon közzétett beszámolóik alapján külföldről támogatott szervezetnek minősülnek, éves költségvetésükben a külföldi támogatások aránya jelentős,

valamint a törvény értelmében a hivatal minden olyan szervezetet vizsgál, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak. A Transparency neve pedig gyakorta merül fel politikai ügyekben, az úgynevezett baloldali térfélen

– írta a lap.

 

Az alkotmányjogot emlegeti a Transparency, a Szuverenitásvédelmi Hivatal válaszolt

A TIM a vizsgálat miatt alkotmányjogi panasszal élt, szerintük az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlen a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrejötte és tevékenysége, továbbá a szuverenitásvédelmi törvény több rendelkezése is. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal a Mandiner megkeresésére közölte, szerintük nonszensz, amit a Transparency művel. – A TIM által benyújtott panasz alkotmányjogi értelemben teljes nonszensz – írták a lapnak. Úgy folytatták: – Lépésük azért is érthetetlen, mert az elmúlt hónapokban több vizsgálati bejelentést is tettek, amivel elfogadták a hivatal működését. Azzal, hogy akadályozni próbálják a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkáját, nem tudják ellehetetleníteni azt. A válaszadás megtagadása ugyanakkor azt jelzi, hogy nem kívánják átláthatóvá tenni működésüket. 

Válaszukban kifejezetten hangsúlyozták, a folyamatban lévő vizsgálatokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal le fogja folytatni, annak ellenére, hogy az érintettek ezt akadályozzák, a jelentéseket pedig meg fogják küldeni az érintett szervezeteknek

– írta a lap.

 

Új javaslatcsomag érkezhet

A pártok és a média további átláthatósága érdekében új szabályozásról beszélt a hétfői Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. – A Szuverenitásvédelmi Hivatalban már dolgoznak egy olyan átfogó javaslatcsomagon, „amely a politikai nyomásgyakorló szervezeteknek és a médiának is nagyobb transzparenciát írna elő”, hogy kiderüljön, „kik és milyen szándékok mentén pénzelik ezen entitásokat külföldről” –  írta a lap.

Borítókép: Lánczi Tamás (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.