Hiányzó adatok
Visszatérve a kezdeti megállapításunkhoz, tehát a TI öt szerződést kötött Soproniékkal, az elsőt 2020. január 13-án. Erről azt tudjuk, hogy a keretösszege négymillió forint volt, a tárgya pedig „közbeszerzési eljárás (közétkeztetés) lefolytatásában közreműködés integritási szempontú vizsgálat kapcsán”.
A Bálint György által is említett megbízást 2023. március 23-án kötötték meg harmincezer forintos óradíjjal, de legfeljebb 4,5 millió forint értékben.
A bronzfokozatú átláthatósági „díjjal” kitüntetett önkormányzat honlapján fellelhető táblázatból sajnos nem derül ki, ténylegesen mennyit fizettek ki az NGO-nak. A harmadik szerződés vonatkozásában pedig még a keretösszeget sem jelölték meg, csak annyit írtak, hogy 25 ezer forintos óradíj; 2022. június 30.
Abból kiindulva, hogy a feladat „a Hungas Vital Kft. szerződésmódosítással összefüggő állásfoglalás, jogi véleményezés, módosítással kapcsolatos egyeztetéseken részvétel”, biztosan nem egynapos munkáról volt szó. Egy kicsit közelebb jutunk a megfejtéshez, ha vetünk egy pillantást a Transparency 2022. évi beszámolójára. Ebben azt írták, hogy a VI. és a XIII. kerületnek nyújtott tanácsadásból 800 ezer forint folyt be. Egy 2023 júliusára datált közbeszerzési eljárási adatlapban is feltűnik a Hungas és a Transparency neve, tehát a szerződés akár egy évig is hatályban lehetett. Következésképpen minimum több százezer forintos bevétele származott belőle a TI-nek.
Ködösítés a szerződésekben
Fontos hozzátenni, az NGO és Terézváros 2023. május 5-én is aláírt egy intézményi étkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásra vonatkozó integritási megállapodást, e mellé viszont azt jegyezték fel, hogy „ellenszolgáltatást nem érint”. Majdnem pontosan ugyanez szerepel egy 2021 novemberétől 2022 augusztusáig hatályos megállapodás mellett is. Itt még a pontos dátumokat sem adták meg, viszont a tárgya érdekes:
[együttműködés] „az Önkormányzatuk területén az állampolgári részvétel elősegítésében, melynek során módszertant és joggyakorlatokat osztanak meg egymással”.
Bármit takarjon is ez, nehéz elképzelni, hogy nem került semmibe. A TI 2021-es beszámolója alapján azonban feltételezhetjük, hogy ezért a projektért harmadik féltől – talán az Európai Bizottságtól, vagy az OSF-től – kaptak pénzt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!