Alexander-Arnold: Real Madrid nem, Barcelona igen!
A védő sérülése miatt éppen nem áll a Liverpool rendelkezésére, de azért figyelemmel követi a futballélet eseményeit.
A védő sérülése miatt éppen nem áll a Liverpool rendelkezésére, de azért figyelemmel követi a futballélet eseményeit.

Trent Alexander-Arnold finoman beszólt, mondván, a Manchester City sikerei inkább a pénznek köszönhetőek.

Trent Alexander-Arnold obszcén üzeneteket is kapott, kénytelen testőrt alkalmazni.

Trent Alexander-Arnold örül, hogy a csapata nélküle is szárnyalt minden sorozatban.

Az angol élvonal 19. fordulójában a Liverpool 2-0-ra győzött a Burnley vendégeként.

Trent Alexander-Arnold megkapta a kérdést, miért nem engedte lőni a magyar középpályást.

Trent Alexander-Arnold szörnyű balesetet úszott meg sértetlenül a pusztító angliai viharban.

Trent Alexander-Arnold azt mondja, nagyon sok közös vonás van bennük Szoboszlai Dominikkel.

A jövendő játékostársak már nagyon várják, hogy együtt játszhassanak az új szerzeménnyel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.