Figyelem! Ez egy megrendítő és felkavaró írás
Mondd el fiaidnak!
Mondd el fiaidnak!
A bosszúállás diktálja reánk a versailles-i békét, és ez nem béke, és éppen ezért kell összeomlania.
A pénzügyminiszter jelezte, számos kormányprogram támogatja a határon túli magyarok lakta térségeket.
Érzékelhető volt egy nagyon is szemmel látható változás Trinanon megítélésével kapcsolatban.
A nyomtatott és az internetes sajtó is kitett magáért, ami a Trianonra való megemlékezést illeti.
Testhezálló baloldali humor kifigurázni egy magyar egyházi, történelmi ereklyét.
Ha gyógyulóban vannak is az elmúlt száz év sebei, a hegek még tisztán látszanak.
Az Alapjogokért Központ kampányának zárórendezvényét június 5-én tartotta a Városligetben.
A rendőrség átalakításával több ezer katonát tudtak a fegyveres testületben foglalkoztatni.
A magyar patrióták erőt merítenek abból, hogy száz év után még mindig itt vagyunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Balesetek és munkálatok nehezítik a közlekedést hétfő délelőtt.
A képviselő arra kérte az EP-t, hogy a tagállamok érdekeit is védjék.
Titkosszolgálati módszerek a háttérben.
Tény, még soha, Puskás Ferenc, majd Albert Flórián idejében sem tudtuk legyőzni a portugál válogatottat.
A BYD Seal 6 DM-i egy Passat méretű konnektoros hibrid, amely a német riválissal ellentétben kombiként és szedánként is kapható. Utóbbi arra is képes, hogy több mint 1500 km-t tegyen meg egy tank benzinnel.
In a letter dated Monday, Prime Minister Viktor Orban demanded that the European Union reimburse Hungary for its border protection costs.
A rozzant Fabia vezetője el akarta kerülni a ráfutásos balesetet, centik híján frontális karambol lett belőle.
A BYD Seal 6 DM-i egy Passat méretű konnektoros hibrid, amely a német riválissal ellentétben kombiként és szedánként is kapható. Utóbbi arra is képes, hogy több mint 1500 km-t tegyen meg egy tank benzinnel.
In a letter dated Monday, Prime Minister Viktor Orban demanded that the European Union reimburse Hungary for its border protection costs.
A rozzant Fabia vezetője el akarta kerülni a ráfutásos balesetet, centik híján frontális karambol lett belőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.