Vége a száz év magánynak
A 2010-ben elfogadott törvény a szétszakítottságunkról az összetartozásunkra helyezte a hangsúlyt és irányította a figyelmet.
A 2010-ben elfogadott törvény a szétszakítottságunkról az összetartozásunkra helyezte a hangsúlyt és irányította a figyelmet.
Vidnyánszky Attila szerint a Nemzeti alaptantervben megjelenő szerzők a nemzeti öntudatra és büszkeségre, valamint a tenni akarásra mutatnak irodalmi példákat a felnövekvő generációknak.
Micsoda tudatlanság Trianont régmúltnak és elmúltnak vélni, miközben mindennap és minden órában sújtja a magyarságot, különösen a határon túl élőket!
A szélsőséges önfeladás fekete lyukához jutott el így a történelemtanár, sőt bele is zuhant, de gondolatai még sokáig ott maradtak az eseményhorizonton.
Fiume 2020-ban, Temesvár és Újvidék 2021-ben, Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz. Ezek a városok lehetőséget kapnak kulturális és turisztikai értékeik bemutatására. A Trianon előtti építészeti örökség csak tavaly vált újra kutathatóvá, egy
Közösségi médiás kihívás indult Trianon 100. évfordulóján. A kezdeményezők a gyászos hangulatú beszédek helyett a megemlékezés egy aktív formájára buzdítanak.
Magyarország és a világ magyarsága elvesztette a 20. századot, ezért közös feladatuk, hogy együtt lehessenek a 21. század nyertesei – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten.
Huszár Károly miniszterelnök köszönti Apponyi Albert küldöttségvezetőt: Érezzük és tudjuk, hogy ezer év jogán bátran elmondhatjuk: minket megsemmisíteni nem lehet, mert mi élni akarunk és élni fogunk.
Senkinek sem voltak illúziói, mégis megdöbbenést kelt, hogy szűk egyharmadára vágják az államot, elcsatolva három és fél millió magyart, a nemzet harmadát.
Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ha többnyire a vértanúkról van szó, akkor leginkább a római kor keresztényeire gondolunk, viszont az utóbbi évtizedekben sok dolog változott.
A címvédő katalánok stadionja továbbra sincs megfelelő állapotban.
Erről az egyik színész számolt be.
Countries that are led by patriots are under constant attack.
Négy ponttal is állhatna a magyar válogatott a csoportjában, de jelenleg csak egy áll a neve mellett.
A bizottság új programot is javasol az ukrán fegyveres erők képességeinek erősítésére.
A Tisza alkalmazása csak az emberek megfigyelésének egy következő szintje lehet.
Négy ponttal is állhatna a magyar válogatott a csoportjában, de jelenleg csak egy áll a neve mellett.
A bizottság új programot is javasol az ukrán fegyveres erők képességeinek erősítésére.
A Tisza alkalmazása csak az emberek megfigyelésének egy következő szintje lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.