Elfogták a rendőröket fenyegető nyírségieket
Két nyírségi férfi is rendőrökre támadt, illetve megfenyegette őket, mindketten rács mögé kerültek.
Két nyírségi férfi is rendőrökre támadt, illetve megfenyegette őket, mindketten rács mögé kerültek.

A konfliktus során az egyik enyingi férfi leszúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid idővel később elhunyt.

A bujkáló támadót a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy napon belül elfogta.
A Heves megyei ügyészség közlése szerint évekig nem járatták rendszeresen iskolába gyermeküket.
Az ügyészség valamennyi elkövetőre végrehajtandó szabadságvesztés, fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Leszúrta reklamáló vendégét a gyorsétterem szakácsa, mert az a panaszkönyvet követelte tőle.
Bírái elé áll jövő héten a gyermekekről készült pornográf fotók tárolása miatt elítélt Kaleta Gábor.
Telekommunikációs eszköz használatával hallgatták meg a fogvatartottakat a Somogy Megyei Főügyészségen.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt a közterület-felügyelő ellen.
A vádlott két éve tizennégyszer megszúrta az őt szállító taxist, majd kirabolta.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.