Zsótér több megértést várt az újpesti szurkolóktól
Zsótér Donát három év és több mint 100 tétmérkőzés után, szerződése lejártával elköszönt az Újpesttől.
Zsótér Donát három év és több mint 100 tétmérkőzés után, szerződése lejártával elköszönt az Újpesttől.
Tizenhat év újpesti kötődés nem kevés, de mindent meg fogok tenni azért, hogy a Vasas-szurkolók befogadjanak.
A macedón középpályás, a 24 éves Enis Bardi három szezon alatt 16 gólt szerzett a Levante csapatában.
Jonathan Heris, Balázs Benjámin, Zsótér Donát, Novothny Soma és Litauszki Róbert is elköszönt a lila-fehérektől.
A lila-fehérek távozó vezetőedzője egyelőre képtelen szavakba önteni az érzéseit.
Egy külföldi ember tulajdonossá vált Újpesten 2011-ben, de nem vált gazdájává a klubnak. Nem tudja, vagy inkább nem érdekli, hogy micsoda hagyományai vannak a klubnak.
Az MLSZ döntése értelmében már a szombati Újpest FC-Ferencváros rangadót sem lehet megrendezni a Szusza Ferenc stadionban.
Ötven éve, hogy az Újpest labdarúgói döntőt játszottak a Vásárvárosok Kupájában, a serleget az angol Newcastle United hódította el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.
Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Trump ázsiai körútja több országot érint.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.