Supka Attila szerint néhány játékosa elszállt magától
Budu Zivzivadze két gólt lőtt korábbi csapatának, amely szerette volna kölcsönvenni télen.
Budu Zivzivadze két gólt lőtt korábbi csapatának, amely szerette volna kölcsönvenni télen.
Maga Roderick Duchatelet, a lila-fehérek jelenlegi tulajdonosa közölte a hírt a klub honlapján.
Két magyar üzletember egy kínai hátterű céggel közösen veszi meg a patinás klubot Roderick Duchatelettől.
Junior Tallónak vonzóbb volt a török másodosztály, mint az NB I-ben a kiesés elleni harc.
Több szempontból is kérdéses az Újpest jövője, de Németh János és Cseke István bizakodó.
Márton Gábort meglepte saját csapata, Michael Oenning teljesen összezavarodott a mérkőzésen.
Az MTK és az Újpest kiesési rangadója az utolsó percekre, két piros lap után pörgött fel igazán.
A címvédő a tavalyi ezüstérmest fogadja, két nagy múltú fővárosi klub kiesési rangadót vív.
Az NB I 14. fordulójában a Ferencváros szakíthatja meg Supka Attila remek sorozatát Mezőkövesden.
Roderick Duchatelet, aki kereken tíz éve a klub tulajdonosa, mindig is hangoztatta, nem zárkózik el annak értékesítésétől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
Újjászületett a meggyötört magyar nemzet.
A miniszterelnök a közösségi oldalán idézte meg a legjobb pillanatokat.
Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt? – tette fel a kérdést a politikai elemző.
Az orosz elnök nem viccelt.
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.
Az ukránok több mint száz drónnal támadtak az éjszaka folyamán.
A magyar csapat először nem tudott nyerni hazai pályán a Bajnokok Ligájában.
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
A budapesti Fidesz elnöke szerint az utcán megnyerték az első harcot, de online is győzniük kell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.