Új iráni–orosz „hibrid” fegyverekkel támad Moszkva
Az eszközök gyártásához a legtöbb alkatrészt kínai, svájci és amerikai székhelyű cégek biztosították, egy részüket a szankciók bevezetését követően.
Az eszközök gyártásához a legtöbb alkatrészt kínai, svájci és amerikai székhelyű cégek biztosították, egy részüket a szankciók bevezetését követően.

A szombati kísérletek után Oroszország irányába indítottak drónt Ukrajnából.

A beléptetettek közül a rendőrség több mint száz embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Egyelőre az ukrajnai háború miatt halogatja a fixitet a Finnek párt képviselője.

Dmitro Kuleba szerint nehéz ősz vár Kijevre.

A politikus szerint az Ukrajnának nyújtott támogatásnak mindig összhangban kell lennie a lengyel nemzeti érdekekkel.

Videók terjednek a közösségi médiában arról, ahogy a lakosok önfeledten szórakoznak.

A rendőrség közülük 130 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

A toborzást végző tisztek kenőpénzt fogadnak el, hogy a férfiak elkerülhessék a behívót.

A csecsen vezető szerint míg a nyugati országok gazdasága összeomlott, addig Oroszország javított teljesítményén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A török hatóságok közölték, hogy több mint száz embert, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagját tartóztatták le, így sikerült megakadályozniuk a karácsonyi és újévi rendezvényekre tervezett támadásokat.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő alaposan megviccelte rajongóit.

A Ferencváros húszéves középpályásával idén nagyot fordult a világ.

"We are fighting against the Benes Decrees."
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.