Teljes kudarcot vallott az ukrán ellentámadás
Már a Nyugat is beismerte az offenzíva sikertelenségét.
Már a Nyugat is beismerte az offenzíva sikertelenségét.

A németek drónjait is bevethetik a Hamász ellen.

Lakóházra zuhantak a lelőtt ukrán drón roncsai, a halálos áldozatok között van egy gyermek is.

A kárpátaljai Munkácson tömeges házkutatásokat tartottak, Andrij Baloga is a letartóztatottak között lehet.

Sokan attól sem riadnak vissza, hogy illegális eszközökhöz nyúljanak.

A külföldi hadseregek fejlesztésére szánt pályázati alapból finanszíroznák Kijevet.

Épphogy elhalkult a taps a legutóbbi náciügy miatt, egy újabb kellemetlenség került elő.

Ideje lenne elkezdeni Európa érdekeit képviselnie azoknak, akik azért kerültek pozícióba, hogy Európa érdekeit képviseljék.

A tagállamoknak többet kellene befizetniük, valamint kevesebbet kapnának vissza, azaz többen válnának nettó befizetőkké.

A szavak jelentése nem zavarta össze, de van még itt néhány aranyköpés a színművésztől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Hamarosan lejár az új START-megállapodás.


Vasárnap esti rohama során ezúttal a Fidesz-szavazókhoz fohászkodott az ápolóit kijátszó Magyar Péter.

Indulnak orosz sportolók az idei téli olimpián, de kevesen, semleges színekben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.