Moszkva: Kijev és a Nyugat az összes békekezdeményezést elutasította
Oroszország nyitott a békés rendezésre − nyilatkozta Szergej Lavrov külügyminiszter.
Oroszország nyitott a békés rendezésre − nyilatkozta Szergej Lavrov külügyminiszter.

Bahmut körül továbbra is heves harcok dúlnak, nem tudtak számottevő előrelépést elérni az ukránok.

A gabonaszállítási megállapodás meghosszabbításáért cserébe visszaengednének egy orosz bankot a SWIFT-rendszerbe.

Ukrajna és egész Európa sorsát nem az dönti el, hogy a NATO bővít-e, hanem hogy milyen feltételrendszerrel lehet átmenetileg lezárni a háborút.

Az orosz média szerint a svéd csatlakozással fedték el az ukrajnai ügy bukását.

Ebben a világban a tudatos provokáció az egy elfogadott, pozitív, sőt dicséretes dolog – persze azért, mert az USA teszi?

Az Európai Bizottság elnöke szerint még bőven akad tennivalója Ukrajnának, mielőtt csatlakozna az EU-hoz és a NATO-hoz.

A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint csupán mítosz a védelmi szövetségen belüli fokozott összetartás.

The Russians, at least, believe that the Ukrainian deputy defense minister let the information slip.

Az oroszok legalábbis úgy gondolják, az ukrán védelmi miniszter-helyettes elszólta magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.

Rácsok mögé kerülhet az agresszor.

Majdnem tragédia lett az autós üldözésből.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Brüsszel háborús irányba tolja az EU-t.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

Az adóhatóság közleményben tette helyre az újabb igaztalan állítást.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.