Ma az egyik oldalon egy háborúban álló ország, Ukrajna, a másik oldalon pedig Magyarország van. Az utóbbi három-négyszeres fizetéseket tud kínálni, és a békés életet. Ezért gondolják sokan, hogy a kárpátaljai magyarságnak nincsen jövője. De ez nagy tévedés. Aki ezt gondolja, az nem ismeri az elmúlt száz év harcait, azt a szívósságot, amivel a magyarok mindent túléltek. Munkácstól nem messze, Szolyván az egykori gyűjtőtábor területén fekete táblákra tizenkétezer név van felvésve, akiket elpusztított a málenkij robot és a sztálini terror. Nem csak kárpátaljaiak persze, a trianoni Magyarország területéről is hurcoltak oda férfiakat, de az biztos, hogy a térség magyarsága hihetetlen véráldozatot szenvedett el a háborúban és utána a megtorlásban. A halottakat tekintve a délvidéki magyarság mellett a legnagyobbat. Mégis talpra állt.
A Szovjetunió bukása után a magyar közösség megszervezte önmagát, és magyarországi segítséggel ugyan, de saját akarattal és nyakas makacssággal egy olyan intézményrendszert épített ki, amely lehetővé tette a megmaradást. Bölcsődétől a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláig teljes körű lett a magyar oktatás, és alapvetően a politika is hozta az eredményeket. Arányaiban Ukrajna nemzeti kisebbségei közül ma is a magyar a legszervezettebb és legöntudatosabb. Ez látszik a számokban, a magukat magyarnak vallók első nyelve 96 százalékban a magyar, a románoknál ez 92 százalék – a lengyeleknél viszont csak 12 százalék. Ezért is értelmetlen dolog a magyarokat, a magyarság számára fontos iskolarendszert és nyelvi jogokat a lengyelekéhez hasonlítani: az ő asszimilációjuk majdnem teljes, iskoláik alig vannak. A román-moldáv kisebbség összeadva létszámában több mint kétszerese a magyarnak – mégis kevesebb iskolája van, politikai szervezettsége jóval alacsonyabb. Van tehát mire büszkének lenni.
A kivándorlás mindig létezett, és tény: a háború 2014-es kitörése után felgyorsult. A 2022-es teljes körű orosz invázió után több tízezren menekültek el, többségükben katonakorú férfiak, de jórészt egyedül, nem a családdal együtt. A célpont ugyanakkor elsősorban Magyarország volt, ahonnan könnyű egy nap visszatérni.
Van is erre példa már most is, a háború alatt, amikor ez egyértelmű veszéllyel jár, hiszen a huszonöt és hatvan év közöttiek könnyen a frontra kerülhetnek, ha nincsen mentességük. Van olyan magyar férfi, akit fél év után vitt vissza a szíve egy kis Beregszász melletti faluba 2022-ben. Azóta, lassan két éve nem lép ki a házából-telkéről, ami egyébként már csak viszonylagos biztonságot ad. De otthon van, saját családja körében.
