Megváltozik a fővárosba érkező menekültek fogadása és ellátása
A kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve a BOK-csarnokban nyit humanitárius tranzitpontot a menekültek ellátására.
A kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve a BOK-csarnokban nyit humanitárius tranzitpontot a menekültek ellátására.
Pénzt, időt, energiát nem kímélve biztosítják az ukrajnai menekültek ellátását a Nyugati pályaudvaron segítő önkéntesek.
A lánglelkű költő bicentenáriumára a PIM által kidolgozott programsorozatról Demeter Szilárd főigazgatóval beszélgettünk.
Híres kortárs írók, költők, gyerekkönyvesek és felnőttkönyvesek dedikált könyveire, illetve illusztrátorok dedikált képeire lehet licitálni.
Még az általában tetten érhető vidék-város törésvonal sem érvényes, a nemzet egységes a helyzet megítélésében – állapították meg.
Továbbá a szervezet ingyenes jogi tanácsadást és képviseletet biztosít minden Kárpátaljáról menekülő magyar embernek.
A Vajda-Papír csaknem 100, a szombathelyi Styl Ruhagyár pedig 70 munkahelyet ajánl fel az Ukrajnából érkezőknek.
Bakondi György tájékoztatása szerint eddig 104 ezren érkeztek Ukrajnából, közülük több mint 80 ezer lehet olyan, aki kifejezetten a háborús veszély miatt jött Magyarországra.
Családtagjaikat, háziállataikat és értéktárgyaikat hátrahagyva menekülnek Ukrajnából az emberek, sokuknak ismét a nulláról kell kezdeni az életet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool magyarjai közül csak Szoboszlai került be a kezdőcsapatba. Cikkünk folyamatosan frissül!
A mai világban kiemelten fontos cél a humánerőforrás-fölény.
The cooperation between the two ministries will cover the period from 2025 to 2030, Mr. Hanko announced at Baile Tusnad (Tusvanyos).
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.