„Katasztrofális a helyzet Ukrajnában”
„Zelenszkij a legkisebb reálpolitikai érzékkel sem rendelkezik”, nem látja, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni – közölte Nógrádi György .
„Zelenszkij a legkisebb reálpolitikai érzékkel sem rendelkezik”, nem látja, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni – közölte Nógrádi György .

Cs. Király Tamás „tényellenőrző” kérdéseket kapott a Lakmusztól Nógrádi György szerepeltetésével kapcsolatban.

Az abortusz utáni bűntudat, szörnyű lelkiállapot átlagosan öt–nyolc év múlva jelentkezik először a nőknél.

Egyre gyakoribb jelenség, hogy több autoimmun betegség egyszerre van jelen. Fontos a diagnosztika.

Az eredmények előzetesek és korlátozott adatokra épülnek a vírus fizikai tulajdonságait illetően.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha otthon talál ilyet, ne szedje be!

A művész 55 éves volt.

A baloldal ugyanazokkal az emberekkel és ugyanazzal a színjátékkal tér vissza.

Súlyos sérülést okozott.

A bíróság döntött.

Optimista becslések alapján is százmilliárdok tűntek el – nem hrivnyában számolva.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

A 70-es, 80-as évek téli ünnepeinek hangulatát idézi meg a Várkert Bazár ingyenes adventi kiállítása.

Bizony: a valóság mindig uncsi, a „mindensz...rizmus” meg olyan izgi.

Egyre jobban keresnek a fizikai munkát végzők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.