Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen
A 30 éves Iron Lady 400 és 100 vegyesen, valamint 200 méter pillangón aratott sikere után a negyedik aranyát nyerte Glasgow-ban.
A 30 éves Iron Lady 400 és 100 vegyesen, valamint 200 méter pillangón aratott sikere után a negyedik aranyát nyerte Glasgow-ban.
A háromszoros olimpiai bajnoknő pénteken duplázott a Glasgow-ban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon: 200 méter pillangón, majd húsz perc múlva 100 vegyesen is győzött.
Késely pályafutása negyedik érmét szerezte felnőtt világversenyen, egy éve ugyancsak Glasgow-ban a nagymedencés kontinensviadalon két második és egy harmadik hellyel zárt.
Hosszú másfél évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló helyzetben versenyzett Glasgow-ban. Akkor is viharos időszak végére tett pontot.
A világ vezető, úszással foglalkozó szakportálja négy magyar aranyérmet jósol, a glasgowi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.
Bakos László, Pass Ferenc, Dave Salo, Shane Tusup, Petrov Árpád, Gelencsér Máté. Hosszú névsor, bár az ötödik olimpiájára készülődő zseni pályafutása is három évtizedre terjed ki.
Kívülről úgy tűnt, zökkenőmentes az együttműködés kettejük között, már csak azért is, mert Hosszú egyre közelebb került régi önmagához.
A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis kijelentette, egyedül készül fel a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában az új kormányrendelet.
Hamis vádakkal illették az egészségügyi államtitkárt, emiatt pereket helyezett kilátásba.
Az MCC Feszt keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Alapjogokért Központ és latin-amerikai partnerei az Európai Unió globális ideológiai nyomásgyakorlásáról és a nemzetközi konzervatív szövetségek fontosságáról beszéltek.
Országos szintű átfogó kivizsgálást indított az olasz belügyminisztérium olyan kiskorúak felderítésére, akik érdeklődést mutatnak terrorszervezetek iránt.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.