Egyre többször derül ki, hogy Greta Thunberg hazudik
Kezd teljesen egyértelművé válni, hogy aggódása a környezetért pusztán megrendezett marketing.
Kezd teljesen egyértelművé válni, hogy aggódása a környezetért pusztán megrendezett marketing.

Oroszország kész kitiltani a Stichting Justice Initiative jogvédő civil szervezet vezetőjét.

A mozgalom vezetői nem voltak hivatalosak Joe Biden legutóbbi faji kérdéseket taglaló megbeszélésére.

Az oroszok az Obama-érából már jól ismerik Jen Psakit, Joe Biden új sajtótitkárát.

A cél, hogy még érzékenyebbek legyenek a „tudatalatti elfogultságuk” iránt.

Anonim donorok tavaly 715 millió dollárt pumpáltak egy úgynevezett dark money hálózatba.

Vannak országok, amelyeknek égető szüksége van a költségvetés gyors elfogadására – mondta Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

Szintet lépett a közösségi médiában Donald Trump ellen alkalmazott cenzúra.

Az integráció elősegítése miatt nem választhatják meg januártól a szülők, hogy melyik óvodába viszik a gyerekeiket.

Tiltakozásuk oka, hogy egy politikai aktivista károsnak ítélte meg a drag queen-ek tevékenységét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Katasztrófa történt.

Simonovits András már egy évtizede nyugdíjcsökkentést sürget

A Tisza Párt egyik informatikusa maga beszélt arról, hogy a párt hanyagsága és felelőtlensége vezetett az adatszivárgásokhoz.

Ketten a 18-at sem töltötték be.

Itt vannak a részletek.

Andrej Babis vezeti az új cseh kormányt.

A szankciók nem a békét hozták el, hanem a recessziót. A szakértő szerint a kontinens ma már csak a saját hibáinak árát fizeti meg.

A bukott katonának talán érdemes lenne inkább a szabad ég alatt billentyűzetet ragadnia.

Újabb könnyítés a Vidékfejlesztési program zárásakor.

Balazs Hidveghi has drawn attention to shocking figures.

Gyászol a magyar és a román labdarúgás is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.