Hiába írt korábban a Black Lives Matter társalapítója levelet Joe Bidennek arról, hogy ők segítették győzni az elnökválasztásnál, és ezért most követelik a jussukat, a jelek szerint ez nem hatotta meg a demokrata politikust, sőt. Mint kiderült, az Egyesült Államok elnökválasztásának valószínű nyertese nemrég civil jogi vezetőkkel tartott megbeszélést a faji méltányosságról, a BLM azonban nem volt hivatalos erre a találkozóra.
Az online megbeszélésen Joe Biden és Kamala Harris is részt vett, a meghívottak között pedig ott volt például Al Sharpton civil jogi aktivista, a National Urban League, valamint a civil jogokkal foglalkozó ügyvédi bizottság, a Lawyers' Committee for Civil Rights Under Law vezetői. Nem kapott azonban meghívást a BLM mozgalom egyik vezetője sem, pedig korábban arra számítottak, hogy jó lesz az együttműködésük Bidenékkel.
Az incidens nem kerülte el természetesen a Black Lives Matter figyelmét sem. A mozgalom közösségi oldalán sértetten jelentették be, hogy bár ők a történelem legnagyobb társadalmi és igazságügyi mozgalma, mégsem hívták meg őket a beszélgetésre. Ezt a csoport elfogadhatatlannak tartja, mert szerintük megérdemelnek egy helyet az asztalnál.
Egy későbbi bejegyzésben arról írtak, hogy a XXI. századi civil mozgalmak között ott van a BLM is, és ha őket figyelmen kívül hagyják, azzal több millió embert hagynak figyelmen kívül – akik mind segítették Bidenéket a választáson. Ráadásul figyelmeztetést is küldött a mozgalom a megválasztott elnöknek és alelnökének, miszerint figyelik őket és várnak, de már belefáradtak a várakozásba.
Vészhelyzetté nyilvánították a rasszizmust egy amerikai városban
A városvezető ezzel a lépésével más városokhoz csatlakozott. Mindeközben a betiltandó dolgok listája tovább bővült: ezúttal azokkal a szavakkal, amikben a „fekete” szó negatív jelentéssel bír.
Közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította egy rendelettel a rasszizmust az amerikai Louisville demokrata polgármestere. Az erről tartott tájékoztatón Greg Fischer elmondta, hogy a rendeletből látszik, milyen szociális, gazdasági, fizikai és mentális egészségügyi hatásai vannak a rasszizmusnak, nemcsak a fekete bőrű lakosokra, hanem általában mindenkire.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.