Sikeres a vajdasági népzenészképzés
Nagyon sok településen összeálltak kisebb zenekarok az általános iskolás korosztályokban.
Nagyon sok településen összeálltak kisebb zenekarok az általános iskolás korosztályokban.

A juhász még az ünnepek idejére, egy családi összejövetel erejéig sem hagyhatja el a gazdaságot.

Az MNT céljaként jelölte meg a vajdasági magyarok támogatását, bátorítását és megsegítését is.

Horváth József: Egy prédáról több bőrt is lenyúznak az embercsempészek.

Senki nem akarta átvenni a szervezet vezetését a lemondott elnöktől.

A PS stábja végigjárta a migránsbandák horgosi rejtekhelyeit, s az egyikben meg is találta a pénteki razzia után máris visszaszivárgó marokkóiakat.

A VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás listája soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke már leadta a voksát a nemzeti tanácsi választásokon.

„Drága vendégek, vigyázzatok a csontjaitokra.”

A délvidéki újságíró-rádióriporter-fotóművésszel, Dormán Lászlóval beszélgettünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.