Darabokra tört, elégetett mobiltelefonok, pokrócba csomagolt tégladarabok, hátrahagyott sportcipők, ruhák, hálózsákok, szemétkupacok, szétdobált közel-keleti pénzek – ez a látvány fogad bennünket a Szabadka mellett elterülő Makkhetes-erdőben.
Mint több ízben beszámoltunk róla, a zöldterület évek óta fontos stratégiai pontként szolgál a bevándorlóknak, hiszen vannak olyan részei, amelyek közvetlenül a magyar kerítés mellett fekszenek. A migránsok az erdőben alkalmi táborokat vernek, ott várják ki a legmegfelelőbb pillanatot, hogy a közeli kerítésen átjutva elinduljanak nyugat felé.
Mire jók téglák?
A közelmúltbeli lövöldözések miatt a szerb hatóságok ugyan a bevándorlók többségét elszállították a helyszínről, azok azonban szép lassan visszaszivárognak a területre, amelyet teljes egészében nem tudnak átfésülni a rendőrök. A migránsok emiatt a könnyebben felderíthető pontok helyett inkább a hatékonyabb búvóhelyet nyújtó erdő sűrűjébe táboroznak. A helyi természetvédők figyelmeztetnek is bennünket: rendőrségi felügyelet nélkül csak a periférián mozogjunk, mert velük megtörtént már, hogy
amikor bementek egy táborba, a migránsok fegyverrel közelítettek feléjük.
Az erdő mélyébe egy széles földes út vezet, amelynek mentén végig szeméthegyek állnak. Egy tisztásra érünk a zöldterület közepén. Már látszik a magyar határt védő fizikai határzár. Itt található a migránstanyaként híressé vált Napfény tanya, amelynek gazdája örömmel fogad bennünket. Antunovity Mihály vezet körbe bennünket az elhagyatott migránstáborokban.
– Ezt nézzék – mondja, miközben egy pokróchoz siet. Kinyitja. Benne tégladarabok vannak. Elmeséli, amikor a kerítés környékén legelteti birkáit, gyakran látja, hogy ilyen téglákkal dobálják meg a bevándorlók a magyar rendőröket, rendőrautókat.
Semmi pénzért nem lennék most magyar rendőr
– mondja. A kiüresedett migránstáborokban a szétdobált SIM-kártyák, új cipők, hálózsákok, sátrak, elázott közel-keleti pénzkötegek mellett számtalan széttört, illetve részben elégetett mobiltelefont találunk.
