Ana Brnabicsot kéri fel ismét kormányalakításra a szerb államfő
Ana Brnabics eddigi kormányfőt, a Szerb Haladó Párt politikusát bízza meg kormányalakítással Alekszandar Vucsics.
Ana Brnabics eddigi kormányfőt, a Szerb Haladó Párt politikusát bízza meg kormányalakítással Alekszandar Vucsics.

Potápi Árpád János: A járványhelyzet ellenére a magyar kormány programjai nem fejeződtek be.

Ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a VMSZ vezetőjét.

A szerb választásokon tartományi szinten a Vajdasági Magyar Szövetség lett a harmadik legerősebb párt.
Fontos lenne megőrizni a pozíciókat Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán, ahol magyar többség irányítja az önkormányzatot.

Többek között házvásárlásra és méhészeti tevékenységre írtak ki pályázatot szerdán.
Az utóbbi 10 évben tapasztalt javulásban elévülhetetlen szerepe van a Vajdasági Magyar Szövetségnek.
A Vajdasági Magyar Szövetség a választásokon legalább öt képviselői helyet szerezne a belgrádi parlamentben.

Április 26-án köztársasági, tartományi és önkormányzati választások lesznek Szerbiában. A köztársasági parlamenti választásokat Alekszandar Vucsics államelnök írta ki.

Arra is emlékezni kell, hogy a borzalomtól függetlenül ez a 75 év sem volt elég ahhoz, hogy megtörje ezt a közösséget – hangsúlyozta a VMSZ és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.