Kelemen Hunor: Pásztor Istvánnak a magyar nemzet iránti hűség volt az iránytűje
Az RMDSZ elnöke kiemelte, a vajdasági magyar politikus évtizedeken keresztül határozottan, erélyesen, de igazságosan vezette a vajdasági magyarokat.
Az RMDSZ elnöke kiemelte, a vajdasági magyar politikus évtizedeken keresztül határozottan, erélyesen, de igazságosan vezette a vajdasági magyarokat.

Alekszandar Vucsics búcsúbeszédében kiemelte, a magyar politikusnak sikerült összekötnie a legnagyobb szerb pártot és a legnagyobb vajdasági magyar pártot.

Alekszandar Vucsics szerb elnökkel közösen búcsúzott a miniszterelnök a VMSZ elnökétől.

„Pásztor István megmutatta nekünk azt az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak” – fogalmazott a kormányfő.

Vajdasági kormányfő: Pásztor István hozzájárult a szerbek és a magyarok megbékéléséhez. Szabadkán Orbán Viktor is beszédet mond.

A Vajdasági Magyar Szövetség hétfőn elhunyt elnökét Szabadkán temetik, előtte Újvidéken tartanak megemlékezést a tiszteletére.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke 67 éves korában, rövid, súlyos betegség után hunyt el hétfőn.

A házelnök szerint az elhunyt politikus elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar és a szerb nemzet történelmi megbékélésben.

Istvan Pasztor, leader of the Alliance of Vojvodina Hungarians, died at the age of 67.

Pásztor Istvántól búcsúzik Magyarország miniszterelnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.