Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
A délvidéki politikus hatvanhét évet élt.
A délvidéki politikus hatvanhét évet élt.

Az igazságügyi miniszter a vajdasági magyarokkal ünnepelte az államalapítást.

Piros-fehér-zöld felirat hirdeti a jövőben Szabadka bejáratánál a település magyar nevét. Korábban csak szerbül tájékozódhatott az utazó.

A VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás listája soha nem kapott még annyi szavazatot, mint most.

Szinte biztos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség is a koalíció tagja lesz.

A párt szerint pontosan ilyen figurákat keresnek a globalista erők.

A migránsok Szerbiában betörtek egy gyógyszertárba, megkötözték az ott dolgozó hölgyet, és majdnem felgyújtottak egy templomot.

A külhoni magyar pártok képviselői a határon túli magyarok jövő évi választásokon való részvételére szólítottak fel.

Az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendeztek megemlékezést Szabadkán.
Vucsics államfő bejelentése szerint 2022-ben az elnökválasztással egy időben előrehozott parlamenti választást is tartanak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.