Temetés
Amerikában a választás kimenetele majdnem megjósolhatatlan, és teljes a káosz meg a fejetlenség.
Amerikában a választás kimenetele majdnem megjósolhatatlan, és teljes a káosz meg a fejetlenség.

Egy sor zavarba ejtő szabálytalanság történt a választásokon szerte az országban.
Tucatnyi szövetségi államban lehetnek olyan jogviták, mint 2000-ben Floridában.

A videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat és ezáltal az eredményeket.
A Pollreisz Balázs polgármesterjelöltet támogató DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP fenyegették és megtévesztették az embereket – jelentette be a kormánypárt városi szervezetének alelnöke.

A testület pénteki határozatában indoklásként többek között azt írja, vasárnap a szavazókörökbe idegenek mentek be, és bizonyítottan a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás történt.

Julija Timosenko, az ukrán Haza (Batykivscsina) párt jelöltje azzal gyanúsította meg kedden Petro Porosenko hivatalban lévő államfőt, hogy szavazatokat vett el tőle és csalással jutott be az ukrán elnökválasztás második fordulójába. Timosenko hozzátette m
A képviselők az Országgyűlés ma kezdődő kéthetes ülésének első ülésnapján dönthetnek a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztéséről, aki a legfőbb ügyész szerint megalapozottan gyanúsítható lehet választás rendje elleni bűntettel.
A baloldali ellenzéknek nemcsak a rasszizmus elleni fellépése vált már rég hiteltelenné, hanem az összes többi is. A hiteltelenség pedig még nagyobb hiteltelenséget szül.

Bajnai Gordon vagy nem ismeri az új választási eljárási törvény határon túliakra vonatkozó részét, vagy nem mondott igazat az ATV Start hétfő reggeli műsorában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A hétvégi tüntetésen újra az olasz kormányt és Giorgia Melonit gyalázták a palesztinok.

ŐRZŐK LÁZADÁSA – Balos manipulátorok mérgezik a közbeszédet, ennek most végre van következménye.

A humanitárius válság, mára vészhelyzetté vált.

Napi hírösszefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.