Márki-Zay „megszabadítaná az országot a gonosztól”
„Évtized értékelőt” ígért a baloldal miniszterelnök-jelöltje, szónoklata kétharmadában Orbán Viktorról beszélt.
„Évtized értékelőt” ígért a baloldal miniszterelnök-jelöltje, szónoklata kétharmadában Orbán Viktorról beszélt.
Az egykor szebb napokat látott szocialista párt az utolsókat rúgja szinte minden értelemben.
Az MVGYOSZ sajnálattal állapította meg, hogy a választási kampányban elhangoznak olyan mondatok, amelyek egy-egy társadalmi csoport számára sértőek.
A kormánypártok kihelyezett frakcióülése után a kormánypárti politikus elmondta, hogy a baloldal visszatérésével sokat veszíthetne Magyarország.
A kommunistákat és fasisztákat is képviselő miniszterelnök-jelölt ezúttal a vakokat vette célba.
Egy francia blog döbbenetes részleteket hozott nyilvánosságra a nemzetközi sajtó kulisszatitkairól.
Egyre több bizonyítékot szolgáltat a baloldali jelölt arra a kijelentésére, amely szerint az általa vezetett koalíció képviseli a fasisztákat és a kommunistákat.
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének semmilyen politikai háttérországa nincsen.
Egységes a kormányzati kiállás a honvédelmi és a haderőfejlesztési program mögött.
Közben a baloldal miniszterelnök-jelöltje már a Závecz Research kutatásait sem tartja megbízhatónak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Karácsony Gergely és a baloldali kerületi vezetés cserben hagyta a helyieket.
Ukrajna jelenleg tárgyalásokat folytat a Gripen és Eurofighter vadászgépek beszerzéséről – jelentette be Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter.
A honvédség és a hatóságok összehangoltan dolgoznak azon, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek.
Az USS Mount Whitney fő feladata a parancsnoki és irányító szerepkörök betöltése, különösen a hadműveletek irányítása és koordinálása során.
A világbajnok Luke Humphries kiesett a Hungarian Darts Trophy második fordulójában.
Daniel Dubois az ötödik menetben kiütötte Anthony Joshuát, aki elismerte, hogy sokat hibázott.
Legkevesebb tizenkilenc szénbányász meghalt, további tizenheten pedig megsérültek. Harmincan lent rekedtek abban a két tárnában, amelyet a baleset ért.
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Budapesten és Egerben láthatjuk a formációt az utcazenei előadáson.
Markov szerint a folytatódó nyugati katonai támogatás miatt Oroszország kénytelen lesz taktikai nukleáris fegyvereket alkalmazni.
Schröder szerint Zelenszkij kormánya nem hozhatott szabadon döntést, mivel „erősebb köröknek” volt érdekében a háború folytatása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.