A montenegrói helyhatósági választásokon is alulmaradt a szocialista párt
Milo Djukanovics pártja így teljesen kiszorult a hatalomból.
Milo Djukanovics pártja így teljesen kiszorult a hatalomból.

Harun Karcic a Magyar Nemzetnek: Bosznia a jelenlegi formájában nem működik, de nem találunk kiutat.

A szerb államrészben azonban választási csalás gyanúja merült fel, újraszámlálják a szavazatokat.

Az olasz parlament új házelnökeit a konzervatív értékek védelmezése miatt bírálják.

Az ellenzéki pártok előre hozott választásokat követelnek, akadályozzák a költségvetés elfogadását.

A liberális FDP kiesése, a jobboldali AfD megerősödése nem kedvez az energiaválsággal küzdő kormánynak.

A Liga európai parlamenti képviselője lapunknak elmondta: Nem kizárt, hogy Rómára is jogállamisági eljárás vár a jobboldali kormány miatt.

A végső eredmény alapján is Bojko Boriszov győzött, de nehéz kormányalakítási tárgyalások várnak rá.

A korábbi kormányfő pártja az első adatok alapján a szavazatok 25,5 százalékát zsebelte be.

Milorad Dodik szoros küzdelemben zsebelheti be a boszniai Szerb Köztársaság elnöki pozícióját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.

Egy szakaszon lezárják a külső sávot.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Nem sokon múlt a tragédia.

Milyen állapotban van a baloldal és van-e baloldal Magyarországon?

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.