Nyolcvan éve nem vágott a hajából egy vietnami férfi
Vallása, a dua szerint érintetlenül kell hagyni azt, amivel az ember született.
Vallása, a dua szerint érintetlenül kell hagyni azt, amivel az ember született.
Osztie Zoltánt bizonyára hasonlóan őszinte és jogos harag töltötte el, mint Jézust.
Az újranyitáson a székesegyház körüli utcákat lezárják, és mintegy húszezer rendőr fog szolgálatot teljesíteni.
A hangszeres támogatásra vonatkozó pályázatok az Emet.gov.hu oldalon keresztül érhetők el.
A megsemmisétéskor a várostervezési törvények állítólagos megszegésére hivatkoztak.
Többen elvesztették a munkájukat, és sok helyen a segélycsomagokból sem részesültek.
Az évente kétszázezer látogatót fogadó búcsújáróhely az elmúlt hónapok alatt is fejlődött.
Balog Zoltán elmondta, közel háromezer határon túli lelkipásztor részesül a támogatásban.
A harmincperces ismeretterjesztő alkotás a magyar református identitás erősítése jegyében készült.
A tárcaíró este a csillagos eget nézte, és látott egy hulló csillagot. Korai ez még, gondolta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Szoboszlaiék egyiptomi gólvágóját kikövetelik a kezdőcsapatból gyenge formája miatt, akadnak, akik az arab világba küldenék.
1956 hősei előtt tiszteleg a Terror Háza Múzeum.
Mindenki többet fog keresni, és még a kenyér is olcsóbb lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.