Újabb tucatnyi halálos áldozata van az afganisztáni erőszaknak
A kormányellenes, iszlamista tálibok ellenőrző pontokra csaptak le és sok embert megöltek.
A kormányellenes, iszlamista tálibok ellenőrző pontokra csaptak le és sok embert megöltek.
Török Csaba teológus szerint a pápa tudatosan a teljes emberiség védelmezőjévé vált.
A katolikus egyházfő vasárnapi beszédét utoljára közvetítette interneten a Vatikán.
Erdő Péter azt kéri, a papság és a hívek gondosan tartsák meg a mindenkori állami előírásokat.
Az egészségügyi előírások figyelembevételével döntenek majd a szentségek kiszolgáltatásának módjáról.
Az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával tarthatnak istentiszteleteket.
Az ima- és kegyhelyeket a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében zárták be.
A járvány húsvéti hullámától tartanak nyugati keresztények után egy héttel ünneplő ortodox hívők.
A nyugati keresztények után egy héttel, ezen a hétvégén ünneplik a húsvétot az ortodox világban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világtörténelem legtisztább népfelkelésére emlékezik az ország.
A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani. Ennek kapcsán felidéztük a korábbi évek békemeneteit.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Szoboszlaiék egyiptomi gólvágóját kikövetelik a kezdőcsapatból gyenge formája miatt, akadnak, akik az arab világba küldenék.
1956 hősei előtt tiszteleg a Terror Háza Múzeum.
Mindenki többet fog keresni, és még a kenyér is olcsóbb lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.