Drámai vallomást tett Pikali Gerda
A színésznőt ritka kór támadta meg, 13 évig küzdött a betegségével. „Kísérleti alany voltam” – mondta.
A színésznőt ritka kór támadta meg, 13 évig küzdött a betegségével. „Kísérleti alany voltam” – mondta.

A színésznő 16 év után elárulta, miért vált el Brad Pitt-től.

A Marvel Kapitányt alakító színésznő vallomása sokakat megdöbbentett.

A három ember megölésével gyanúsított férfi azt állítja, a rendőrök kényszerítették a beismerésre.

Az idős asszony a jog szerint nem lett volna köteles terhelő vallomást tenni a saját fiára, végül megtette.

Maratoni vádlotti vallomása harmadik napján, kedden is az igazáról – és ártatlanságáról – próbálta meggyőzni Gyárfás Tamás a bíróságot.

Gyárfás Tamás az eddigi legfontosabb állításainak összefoglalásával kezdte mai vallomását. A sportvezető szerint 16 hónappal Fenyő halála előtt a közöttük levő konfliktus lezárult.

A volt média-, illetve jelenlegi sportvezető a a magyar keresztapáról, azaz Tasnádi Péterről, Portik Tamás csapdáiról és két zsarolójáról beszél, akik csak tanúk az ügyben.

A vád szerint előbb Tasnádi Pétert bízta meg Fenyő János megöletésével, majd miután Tasnádi nem végezte el a „munkát”, Portik Tamást vette rá, hogy ölesse meg üzleti ellenségét.

A dél-kínai Sencsen város rendőrsége nyilvánosságra hozta a hongkongi brit konzulátus korábbi alkalmazottjának vallomásáról készült videót, miután a férfi azt állította, hogy kínozta a fogdában a kínai titkosrendőrség – olvasható a South China Morning Pos



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.