Válság előtti szintre térnek vissza az olajárak
A kereslet azonban még mindig alacsonyabb, mint a pandémiát megelőző időszakban.
A kereslet azonban még mindig alacsonyabb, mint a pandémiát megelőző időszakban.
Bánki Erik szerint most mutatkozott meg igazán, mi a különbség a baloldal és a nemzeti oldal válságkezelése között.
A cél a gazdaság válság utáni újraindítása, és hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé tartozzon.
A felvett összeget a vállalkozások járulékokra, bérekre, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.
– A járvány hatásait hagyományos módon nem lehet leküzdeni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A turizmusban a túlélést segítheti a Szép-kártya ebben az évben is, főleg hogy a sok munkavállalónál tavaly felgyűlt összegek az újraindulás után visszaáramlanak a gazdaságba.
A kormány az egyik legsérülékenyebb munkaerőpiaci csoportot védi azzal, hogy adómentességet ad a fiataloknak. Nagy túlzás, hogy hetvenszázalékos lenne munkanélküliség.
Az állam egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást – tudta meg a Magyar Nemzet.
Ha van vakcina, hamar lendületet lehet adni a növekedésnek – mondta a Magyar Nemzetnek az MKIK elnöke.
Tíz hónappal a koronavírus-járvány kitörése és egy sok szempontból tragikus év után mindent újra kell tervezni – erről beszélt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója lapunknak, bemutatva a február elsején indult 2021-es turisztikai évad fő csapási
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol klasszis négy szettben felülmúlta a címvédőt, és megszerezte pályafutása hatodik GS-serlegét.
34. Budapest Borfesztivál – a Spar támogatásával – 2025. szeptember 11–14. között a Budavári Palota teraszain.
Merész jóslattal állt elő a világhírű horroríró.
Luis de la Fuente együttese hat gólt szerzett a legnagyobb riválisa otthonában, Mikel Merino triplázott.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.