Tévéadásban támadta a jobboldalt az olasz kormányfő
Salvini szerint nem normális, hogy a kormány még ilyenkor is azzal tölti az idejét, hogy őket inzultálja.
Salvini szerint nem normális, hogy a kormány még ilyenkor is azzal tölti az idejét, hogy őket inzultálja.
Videót vágni a négy fal között is lehet, a kisbolt áruja viszont nem továbbítható a virtuális térben.
A DK elnöke miniszterelnökként nemcsak a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválságot kezelte félre.
Nem csak a külföldi érdekeltségű, multinacionális kereskedelmi vállalatoknak kell befizetniük a válságalapba.
Magyarországnak a válságkezelést nem hitelből kell finanszíroznia, szemben például Romániával.
A különadó a vásárlóknak semmiféle kárt nem okoz majd, mert a cégek nem fogják az árakba beépíteni azt.
A vírus elleni harcban összefogásra, nagyobb állami aktivitásra van szükség, és sok pénzre.
Mindenki emlékszik rá, hogy hogyan kezel válságot a baloldal – hívja fel a figyelmet Kocsis Máté.
Az ellenzék javaslatai hiteltelenek – reagált a Fidesz az ellenzéki pártok nyilatkozataira.
A kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.