A baj nem jár egyedül

Európa fejlett gazdaságai recessziót kénytelenek elkönyvelni, éves átlagban valószínűleg nagyobbat, mint mi.

Az elektronikus pénztárca használata gazdasági és fogyasztóvédelmi szempontból is kedvező Forrás: 123RF

Bár sokkolóan hatott a magyar gazdaság második negyedéves – tényleg nagyon mínuszba eső – teljesítménye, az erre az időszakra vonatkozó visszaesésre Varga Mihály pénzügyminiszter nemrégiben közölt egy előrejelzést, és piaci elemzők is megjósolták a koronavírus okozta gazdasági sokk ­miatti „buktát”. A részletes számokat a KSH csak később teszi közzé, találgatni azonban nem nagyon kell: a magyar gazdaság korábban soha nem tapasztalt kirobbanó formáját az oly sokszor emlegetett exportkitettségünk ütötte szét, s természetesen az is, hogy minden ágazat padlót fogott.

A baj nem jár egyedül: az összes előrejelzés szerint Európa fejlett gazdaságai – a többi között Ausztria, Németország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Olaszország – 2020-ban recessziót kénytelenek elkönyvelni, és éves átlagban valószínűleg nagyobbat, mint mi, magyarok.

Kárörömről azonban szó sem lehet: a magyar gazdaságnak legfontosabb piacokról van szó, vagyis abban vagyunk érdekeltek, hogy a vén kontinensen valamennyien mielőbb talpra álljunk.

Amennyiben a hazai helyzetet nézzük, soha nem tapasztalt pénzeső hullhat a magyar gazdaságra a válság tompítása érdekében: a kormány és a Magyar Nemzeti Bank együttesen az éves gazdasági teljesítmény, azaz a GDP húsz százalékát, mintegy tízezer milliárd forintot mozgósít és biztosít tavasztól a vállalkozásoknak különböző formákban. Akkora összegről van szó, amely a rendszerváltoztatás óta még nem áramlott – legalábbis az állami szférából – a piaci szereplőkhöz.

Noha sokan kritizálták a kormányt, hogy későn lépett, a valóság az, hogy a koronavírus hazai megjelenésétől számított három héten belül megszülettek az első intézkedések. Más kormányok, így az osztrákok, a németek és az olaszok is gyorsan cselekedtek. Sajnos az uniós mentőcsomag és vele együtt a hétéves, új keretköltségvetés a tervezettnél később jött össze, várható jelentőségét nem kell lebecsülni: számunkra pedig külön jó hír, hogy Orbán Viktor Magyarország képviseletében az eredeti elképzelésekkel szemben több pénzt harcolt ki. Az ide vonatkozó lényeg és mérleg, hogy a következő időszakban harmincmilliárd eurós lesz a magyar egyenleg. Az EU-s pénzek jobbára infrastruktúra-fejlesztésre mentek, a mostani koncepció alapján a gazdaság zöldítése a cél, és az innováció, a kutatás-fejlesztés kerül még fókuszba.

Feltehetjük persze azt a költői kérdést is, hogy sok pénz jönne be az Európai Unióból? És abból tudjuk a hőn áhított nyugati életszínvonalat elérni? Ahhoz képest, amennyit az uniós országok a privatizációból Magyarországon kaszáltak, leépítették a vámokat, megannyi kedvezményt (adó, olcsó iparterület, különleges közigazgatási eljárások) harcoltak ki maguknak meg a nyugat-európai cégeknek, ahhoz képest, amit Magyarország jelenleg kap az Európai Uniótól, az a töredéke annak, amit Magyarország adott a közösségnek az elmúlt évtizedekben. S arról se feledkezzünk meg, hogy Magyarország az uniónak egyidejűleg befizetője is. A folyó egyenleg szerint az kétségtelen, hogy évente többet kapunk vissza, mint amennyit befizetünk. Ám ha a harminc évet együtt nézzük, akkor görbe a tükör. Visszatérve a második negyedéves zuhanásra, sopánkodásra összességében semmi ok: a júniusi részstatisztikák már arról árulkodnak, hogy kezd magához térni a magyar gazdaság és az üzleti életbe is visszatért a bizalom.

Azok a problémák pedig, amelyek 2010 előtt jellemezték az országot – a nagy költségvetési hiány, az államadósság növekedése, a magas infláció, a magas kamatok –, Magyarországon 2010 után folyamatosan jó irányba változtak. Biztos alapokon áll a fiskális politika, és attraktív, valamint hatékony a Magyar Nemzeti Bank működése.

A Matolcsy György vezette jegybank a gazdasági növekedést támogató monetáris politikát hívott életre, szakítva ezáltal egyes, befolyásos körök által megkövetelt filozófiával.

Muszáj sikeresnek lenni: az egy főre jutó GDP az elmúlt évek felpörgése ellenére még mindig harminc százalékkal elmarad az uniós átlagtól, és a bérszínvonalbeli lemaradottságunk is jelentős.

A neoliberális politikai és pénzügyi körök pedig a magyar gazdaságpolitikát hitetlenkedve nézik, miután Magyarországon a gazdaságfilozófiának és a gyakorlatnak a lényege teljesen ellentétes a megkövetelt fősodorral, nem is beszélve az örökös témáról: jogállamnak tűnik-e a Lajtán túlról Magyarország? Damoklész kardja most kétszeresen itt lebeg fölöttünk.

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese