Amikor tavaly nyáron a magyar miniszterelnök az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett diáktábor zárónapján nagy magabiztosággal arról beszélt, hogy „az idő a békepolitika oldalán áll”, illetve hogy a felelős politikusok körében lassan elmozdulást lehet majd tapasztalni a béke iránti elkötelezettség felé, sokan úgy vélték, ezek a meglátások túlzott optimizmusról és vágyvezéreltségről árulkodnak.
Az elmúlt hetek nemzetközi történései arra mutatnak rá, hogy a magyar miniszterelnök által következetesen képviselt békepárti álláspont mögött valóban egy rendkívül erős szövetségesi hálózat épült ki.
E megállapítást aligha példázza jobban az a nemrégiben napvilágot látott két bejelentés is, amellyel egyértelművé vált a világ számára, hogy a békét szorgalmazó Egyesült Államoknak immár a legszorosabb európai szövetségese nem Párizs, Berlin vagy Róma, hanem Budapest. S ha már a magyar érdekek legmagasabb szintű képviseletéről van szó, Orbán Viktor semmit sem bíz a véletlenre. Ezért a héten a magyar kormányfő az amerikai elnök kezdeményezésére hivatalos látogatásnak tesz eleget a Fehér Házban, melyen a béke kérdése mellett példátlanul széleskörű egyeztetések zajlanak majd energetikai, gazdasági és pénzügyi kérdésekben is.
E kiterjedt diplomáciai nagyüzem részeként a magyar kormányfőt épp a napokban fogadta XIV. Leó pápa, ahol azt követően Pietro Parolin bíborossal, a római Szentszék államtitkárával, valamint Paul Richard Gallagher érsekkel, a pápai államtitkárság államokkal való kapcsolatok részlegének vezetőjével is találkozott.
A magyar álláspont megkerülhetetlenségét nem pusztán Magyarország szuperhatalmakkal való, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatrendszere támasztja alá. Ugyanis ha szétnézünk Európában, azt látjuk, hogy Orbán békével kapcsolatos filozófiája összeforrott a valódi népképviselet fogalmával.
Hiszen idézzük csak fel, a nyár közepén éppen abban Lengyelországban döntöttek úgy a választópolgárok, hogy egy békepárti és jobboldali elnököt szeretnének Karol Nawrocki személyében országuk élére, amelyet évek óta egy olyan, Brüsszel által dróton rángatott baloldali koalíciós kormány vezet, amely még a politikai bosszúállástól és a lengyel demokrácia lábbal tiprásáról sem riad vissza. Emlékezetes, az akkori elnökválasztáson induló Nawrocki a háborúval kapcsolatban már akkor jelezte, hogy végzetes hiba lenne Ukrajna euroatlanti integrációja, ezért határozottan nem támogatja. A magabiztos kiállásnak pedig meg is lett az eredménye, a lengyel jobboldal sorsdöntő győzelmet aratott a baloldal jelöltje, Rafal Trzaskowski ellen.
