Sohasem gondoltuk volna, hogy idáig jut a lengyel demokrácia, mint manapság. A második világháborús lengyel menekültek magyarországi esete jól ismert, de a „létező szocializmus” idején már országaink hasonló cipőben jártak, ha nem is ugyanolyan méretűben és nem is egyszerre lépdelve. A 80-as évek, a Jaruzelski-kor szomorú színfoltjai voltak a magyar utcán felbukkant lengyel piacozók, de politikai menekültek ők sem voltak.
Ám három és fél évtizeddel azután, hogy Budapest és Varsó is szerepet kapott abban, hogy idővel a nyugat-európaiakkal együtt „közösen építse az európai házat” – hogy egy illúziónak bizonyult korabeli lózungot idézzünk –, hazánk politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, az előző lengyel kormány miniszterhelyettesének. Lehet, hogy ő csak az első fecske nálunk, mert volt főnöke, Zbigniew Ziobro körül is szorul a hurok Donald Tusk két évvel ezelőtti hatalomátvétele nyomán. A Brüsszel-párti kormányfő meg is mondta Ziobro ügyéről:
„vagy börtönben, vagy Budapesten” – ami lengyelül szójáték is.
De csak annak játék. Honnan tudja például a miniszterelnök, hogy Ziobrót egy bűnszervezettel kapcsolatos ügyészségi vádak nyomán rács mögé küldi majd a bíróság? Talán tévedésből idő előtt látta az ítéletet, mint A tanúban Virág elvtársnál Pelikán?
A napokban Budapesten is bemutatták Marcin Tulicki Przejecie (Átvétel) című hetvenperces dokumentumfilmjét, Tuskék bosszúhadjáratának gyászos látleletét. Ennek középpontjában a lengyel köztelevízió erőszakos átvétele áll 2023 decemberében, mindössze egy jogilag vitatható (és vitatott) alsóházi határozatra hivatkozva, alig egy héttel a Tusk-kormány hivatalba lépése után.
A komisszárok rafináltan és nyilvánvalóan belső segítséggel jutottak be a tévé védett épületébe, majd az új rend átvette a hatalmat. Ha kellett, lökdösődéssel, illetve az ott dolgozók belépőkártyáinak letiltásával, sőt az épületből való kipenderítésükkel, „propagandatévé” helyett közszolgálatot ígérve.
Természetesen lehet azon vitatkozni, milyen legyen valamely országban a közmédia, és számos helyütt vitatják is, egy kormányváltás után pedig a megfelelő jogi és intézményi korlátok betartásával változtatni lehet annak működésén is. De nem erőszakos hatalomátvétellel. A Varsóban történtek csak felfedték az új lengyel kormány valós, agresszív szándékait. Ijesztő látni, mit meg lehet tenni abban az országban, ahol a Szolidaritás mozgalom Lech Walesa vezetésével az egész kelet-közép-európai térségben kiemelkedő módon lépett fel a demokratikus átalakulás igényével. Nem véletlen, hogy a most történteket sokan a Wojciech Jaruzelski tábornok nevével fémjelzett hadiállapot időszakához hasonlítják.


























