Váratlan helyről álltak ki Varga Judit mellett
Az igazságügyi miniszter hiszi, hogy sok munkával, háttérbeszélgetéssel nyugaton is lebontható a liberális fősodratú média fala.
Az igazságügyi miniszter hiszi, hogy sok munkával, háttérbeszélgetéssel nyugaton is lebontható a liberális fősodratú média fala.

A koronavírus-járvány példátlan kihívás elé állította az Európai Uniót és tagállamait – hangsúlyozta Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter.

A koronavírussal szembeni védekezésről szóló törvény addig lesz hatályban, amíg a veszélyhelyzet fennáll – nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedd este az ORF-nek.

A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami egyedülálló Európában – mondta az igazságügyi miniszter az ARD országos közszolgálati televíziónak.

Egyetlen áldozat sem marad egyedül a veszélyhelyzetben, mivel az állam a koronavírus-járvány idején sem hagyja magára a bűncselekmények és a szabálysértések sértettjeit – mondta Varga Judit.
Határozottan visszautasította az igazságügyi miniszter a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében.
A magyar nemzet életkérdésének nevezte az igazságügyi miniszter, hogy a képviselők mikor és milyen döntést hoznak a koronavírus ellen.

Érthetetlennek nevezte az ellenzék álságos és felelőtlen magatartását Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő este az M1 aktuális csatornán.
A járvány alatt biztosítani kell minden szükséges eszközt a lehető leghatékonyabb cselekvéshez, arra az esetre is, ha az Országgyűlés nem tudna a szokásos menetrendben ülésezni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.

Bár a futballban talán a kapusoké számít a legfelelősségteljesebb posztnak, mégis időnként megesik, hogy egy tapasztalatlan tinit állítanak a gólvonalra. A hétvégén is megtörtént mindez az olasz élvonalban, de korábban is voltak hasonló emlékezetes esetek – mennyire emlékszik rájuk?

HETI AGYRÉMEK – A polgármester első útja egy iszlám központba vezetett, ahol az egybegyűltek lelkes Allah akbar! skandálással fogadták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.