Vatra Europeansca

Az Euronews hozzáállása nagyban összecseng a harminc évvel ezelőtti román média reflexeivel.

Budapest, 2013. november 27. Felirat a Euronews nemzetközi hírcsatorna budapesti irodájában, amelyet 2013. november 27-én avattak fel. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán

Varga Judit nemrég egy veretes Facebook-bejegyzésben rántotta le a leplet az Euronewsról. Mint kiderült, a nemzetközi sajtóössztűz Bofors gépágyúja nemes egyszerűséggel elodázta annak az interjúnak a leadását, amelyben a magyar igazságügyi miniszter válaszolt a koronavírus-törvénnyel kapcsolatos kérdésekre és kritikákra. Pedig a beszélgetést maga az orgánum kérte. A szerkesztőség ígért fűt-fát, hogy magától értetődően még aznap, március 24-én leadják az anyagot, de nem így lett, sőt másnap a járvány miatti csökkentett üzemmódra hivatkozva megint csúsztattak egyet. A kormány reakciója tehát továbbra sem jutott el az uniós polgárokhoz, miközben az ellenzék minden gond nélkül elmondhatta a magáét a törvényről a csatorna különböző platformjain. Ezután már mindegy volt, hogy végül két nap után kegyesen leadtak egy interjúfoszlányt a felvett negyedórás anyagból.

Az Euronews hozzáállása nagyban összecseng a harminc évvel ezelőtti román média reflexeivel. A marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérlet előtti hónapok Bukarestből vezérelt sajtójára gondolok, amikor az egész balkáni birodalmat átszövő Vatra Romaneasca (Román Otthon) nevű soviniszta tömörülés mindent megtett azért, hogy befeketítse az őshonos erdélyi magyarságot. A frissen alakult vasgárdista és egyben szélsőbalos gyökerű Vatra a célért nem átallott beavatkozni a sajtó működésébe sem.

Akkor is egy magyar jogászember, Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március későbbi koronatanúja került hasonló helyzetbe, mint most Varga Judit. Rajta csattantak az első nagy pofonok a nemzetiségeit keblére ölelő, máig ezzel hencegő „ultra­demokratikus” Romániától.

Történt ugyanis, hogy Nicolae Ceaușescu bukása után Erdély magyarsága is fel szeretett volna lélegezni, ezért lépegetni kezdett apránként azért, hogy végre érvényesülhessenek alapvető nemzetiségi jogai a mindennapokban. Persze jött az ígérgetés, majd rövid idő leforgása alatt hirtelen minden magyarból „horthysta” ellenség lett, amelyik túl sokat akar és Erdély leválasztására készül. A háttérben a kommunista hatalomátmentés dolgozott, a sajtó vonalán pedig a román televízió és az egykori központi pártlap utóda, a beszédes nevű Igazság (Adevarul) volt a főkolompos, több kisebb kaliberű társával együtt. Kincsest, aki akkoriban a helyi magyarság egyik vezéralakjának számított, fel sem kérték, hogy nyilatkozzon a hirtelen megváltozott helyzet tisztázása érdekében, így ő maga bombázta a hetekkel azelőtt még a szabadság, egyenlőség és testvériség legfőbb bástyájának számító román sajtót. Ám ezek az orgánumok – sőt egyesek még a magyar térfélről is – rendre bojkottálták a cik­keit, pedig tisztában voltak azzal, hogy amit tesznek, annak húsba vágó következményei lehetnek a felforrósodott helyzetben.

Mint Kincses Előd írja az 1990. márciusi események után megjelent könyvében, számára februárra derült ki egyértel­műen: bizonyos körök mindent megtettek azért, hogy a romániai magyarság valódi törekvéseit ne ismerhesse meg a román közvélemény. Nos, kezdik kapizsgálni a párhuzamot Brüsszel és a három évtizeddel ezelőtti Bukarest között? Hogy miért is él manapság abnormálisan negatív kép Nyugaton rólunk? Hogy mit jelent az időhátrány, akár egy tévécsatorna műsorfolyamában is?

Bukarest hozzáállása persze az eltelt harminc évben mit sem változott, legfeljebb más ruhát öltött. De az akkori „román Euro­news” álhírterjesztésének és hírmachinációjának az eredménye az lett, hogy az erdélyi magyarság egésze pillanatok alatt a megvatrásodott román sajtó kedvenc vudubabája lett, ami végül a marosvásárhelyi véres események bekövetkeztéhez vezetett. Ugyanarra ment ki a játék, mint mostanság: hogy a magyarságot meg lehessen törni, hogy fel lehessen vele mosni a padlót akkor is, ha van sapkája és akkor is, ha nincs. A történethez hozzátartozik, hogy Kincses Elődöt többször megpróbálták csőbe húzni, sőt még katonai törvényszék elé is akarták állítani, amit jogászként viszonylag könnyen kivédett. Ám a végére már az élete forgott kockán, mert a televíziós vágószobák hamar szeparatista magyar vezért faragtak belőle, aki destabilizál, aki arcátlanul követel. Pedig csak valami igazán euró­pait akart, amit a többségi népelem képtelen volt magáévá tenni.

Mint ma az a Brüsszel, amelyik a terrorizmussal karöltve érkező migrációt álproblémának nevezi, és amelyik nem ad épeszű reakciókat a koronavírus-járvány megfékezésére sem, nemhogy egy nemzet vagy egy nemzeti kisebbség valós problémáira.

A szerző író, újságíró