Megkezdte afrikai útját Ferenc pápa, Kinshasában misét mutatott be
A mintegy százmilliós Kongói Demokratikus Köztársaságban él az afrikai keresztények második legnagyobb közössége.
A mintegy százmilliós Kongói Demokratikus Köztársaságban él az afrikai keresztények második legnagyobb közössége.

Szijjártó Péter vatikáni látogatása során tárgyalt a Vatikán külügyminiszterével és lerótta tiszteletét Benedek pápa nyughelyénél.

Egy német bíboros fogalmazott meg éles kritikát a katolikus egyházfővel szemben.

Az Affari Italiani hírportál arról írt, hogy Ferenc pápa távozni készülhet a vasárnapi Úrangyala imádságon elhangzott szavai alapján.

Emanuela Orlandi rejtélyes eltűnéséről számos elmélet született.

A kriptába bárki lemehet, nincs szükség se jegyre, se külön foglalásra.

Mintegy ötvenezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, a szertartást Ferenc pápa vezette.

Vertse Márta: A pápa homíliái tükrözték mély hitét, végtelen nagy tudását és prófétai meglátásait.

Vatikáni magyar nagykövet: A szentatya és a Szentszék nagyon bátorít bennünket ezen a téren.

Ferenc pápa méltatta hivatali elődjét, akit holnap temetnek el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

A négy vb-cím és az olimpiai aranyérem után sem tett olyat a dán kapitány, mint az Eb-döntőt követően.

Világrendszerváltás zajlik, így, mint minden emberi közösségnek, a magyar társadalomnak is éppen arra lenne szüksége, hogy minden eddiginél erősebb összetartó energiákkal készüljön az elkerülhetetlen megpróbáltatásokra.

A padlót is megjárta Murtazalijev, pályafutása során első alkalommal hagyta el vesztesen a szorítót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.