A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra emlékeztek a Vatikánban
Magyarország szentszéki nagykövete kiemelte: felmérhetetlen lelki táplálékokkal gazdagodhattunk.
Magyarország szentszéki nagykövete kiemelte: felmérhetetlen lelki táplálékokkal gazdagodhattunk.

A katolikus egyházfő jelezte: alig várja, hogy elolvashassa a futballista könyvét.

A koronavírus-járvány miatt idén is korlátozzák a hívők létszámát.

Harminc évvel ezelőtt ismét elfoglaltuk a helyünket abban az értékközösségben, amelyhez mindig is tartoztunk.

Miután az Alitalia októberben bejezte működését, a pápa légitársaság nélkül maradt. A bejelentés szerint az ITA Airways lép a helyébe.

Az Európába érkező katolikus amerikai elnököt az egyházfő is fogadta.

Az amerikai elnök a hét végi G20-csúcstalálkozóra érkezett az olasz fővárosba.

Ezer rendőr bevetésével tartottak drograzziát Brüsszelben · A magas áramárak késleltetik a svéd gazdasági mélypontból való kilábalást.

Nem adják ki Spanyolországnak a szökött katalán elnököt · A fiatal francia szavazóknak fontosabb a jövedelem vásárlóereje és a környezetvédelem, mint a bevándorlás kérdése.

Az esztergom–budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter hátránya behozhatatlan.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.