Vecsei H. Miklós élete gyökeresen megváltozik, eddig csak a szűk baráti kör tudott róla
A színházat nem hagyja el, de eddig titokban tartott döntése most új irányba terelheti Vecsei H. Miklós művészi pályáját.
A színházat nem hagyja el, de eddig titokban tartott döntése most új irányba terelheti Vecsei H. Miklós művészi pályáját.

Május 8-án kezdődik Győr-Újvárosban az ötnapos fesztivál.

Az előadás a Petőfi Kulturális Ügynökség összművészeti napjának záróeseménye volt.

A Vígszínház sikerdarabját az elmúlt öt évben közel százezren látták.

Az új kulturális térben a drámáktól a vígjátékokig mindenki talál magának valót.

Június 29-én nyitja kapuit idén a Zsámbéki Nyári Színház.

Hatodik születésnapját ünnepli a Poket.

A napokban Marosvásárhelyen mutatták be a Semmelweis Ignác életéről szóló filmet, amit itthon már negyedmillióan láttak.

Megjelent a QJÚB debütáló albuma A kocka kibontása címmel.

Az „anyák megmentőjéről” szóló alkotást november 30-tól vetítik a mozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.