– Gyerekkorom óta minden nyaramat a Balatonnál töltöm, ahol sok felejthetetlen pillanatot éltem már meg. A számtalan lehetőség mellett, amit az ember a magyar tenger partján megtalál, szükség van arra a kifinomult feltöltődésre, kikapcsolódásra, amit ez a művészudvar tud nyújtani a látogatóinak. Olyan kiváló művészek és alkotók társaságában lehetünk itt, mint például Fesztbaum Béla – akivel egyébként együtt diplomáztam –, Vecsei H. Miklós, Müller Péter Sziámi, Hegedűs D. Géza, Koltai Róbert, vagy a nagyszerű koreográfus, Pataky Klári, akikkel nagyon sokat dolgoztunk együtt. De ellátogat hozzánk Gazsó L. Ferenc, a kiváló publicista és író, akinek az Add tovább! című darabját tavaly rendeztem, és akihez szintén rengeteg közös élmény fűz. Ahogy nekem közöm van ezekhez a kollégákhoz, a hozzánk ellátogatóknak is közük van hozzájuk. Műfajtól, művészeti ágtól függetlenül ismerik és szeretik őket, és abban bízom, hogy nálunk egy új arcukat mutatják majd meg, még akkor is, ha olyan előadással érkeznek, amelyeket már láthattunk valahol – fogalmazta meg reményeit Léner András.
A Sandorella Művészudvarban nemcsak a kultúra, de a gasztronómia szerelmesei is találnak kedvükre való csemegéket, a hangulatos kerthelyiségben, az Adam’s Gardenben ugyanis ínyenc fogások, frissítő italok és koktélok várják a vendégeket.
A kicsik pedig a játszótéren találkozhatnak egymással, és élhetnek át a kortársaikkal közös élményeket.
A részletes program és a jegyinformációk megtalálhatók a Sandorella Művészudvar honlapján és közösségimédia-oldalain.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!