Hétvégén a a Terézvárosi Fesztiválon Budapest színházai mellett számos független társulat, valamint civil szervezet képviseltette magát színes programokkal. A fesztiválnak második éve a Zichy Szín-Műhely is aktív közreműködője, standjukon a fesztivál mindhárom napján hirdették előadásaikat. Legújabb bemutatójuk Gazsó L. Ferenc Táncsics Mihály-díjas újságíró Add tovább! című darabja, amit szeptember 30-án, este hét órakor láthatnak először a 6színben. Pénteken a Zichy Szín-Műhely standján találkoztunk a szerzővel és a rendezővel. A darab születésével kapcsolatos kérdésemre Léner András válaszolt először. – Nagy lendülettel, nagy motivációval dolgozunk a darab próbáin – kezdte az ismertetést a rendező. – A szép történetekhez úgy nyúltunk, hogy kiválogattunk tizenhetet, amelyeket önálló egységként, etűdökként kezelünk.
Az volt a szervező elv, hogy nem adaptáljuk színpadra, mert egyrészt nagyon jók a párbeszédei, másrészt kiváló monológok találhatók benne, harmadrészt képileg is olyan mozgalmasak a történetek, hogy egy összművészeti alkotást hozunk létre belőle. Ebben a kortárs tánc, a prózai színház és az intermédia önálló helyi értékkel bíró egyvelegét hozzuk létre, ami mégis egy hagyományos színház, csak teret ad a társművészeteknek is.
Így interpretáljuk ezeket a gazdag, nagyon személyes családtörténeteket – mondta. Arra a kérdésre, hogy talált egymásra az író és a rendező, Gazsó L. Ferenc válaszolt. – Volt egy kiváló író barátom és szerzőtársam, Zelei Miklós, rajta keresztül ismertük meg egymást – mondta az író. – 2020-ban kezdtem el írni a történeteket az Országút című lapban, aztán áthoztam a Magyar Nemzet Lugas mellékletébe, ahol a mai napig is megy. Léner András, olvasva ezeket a történeteket, megkeresett, hogy szívesen színpadra vinné. Arra gondoltam, biztosan lesz egy pódium-előadás, de ő egy összművészeti, egész estés színdarabot álmodott meg belőle. El is készült a szövegkönyv Bártfay Rita dramaturg közreműködésével, és elindult a munka. Számomra ez egy nagyon izgalmas kirándulás, hiszen nem vagyok színházi ember – sorolta. A különleges történetek születésébe is beavatott az író. – Amint megláttam a Fortepan képeit a Nemzeti Galériában rendezett fotókiállításon, megindultak a fejemben bizonyos történetek, amelyeket papírra vetettem. Ajánlom mindenki figyelmébe a Fortepant, amely egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol több mint százezer archív fényképet böngészhetünk és tölthetünk le a zivataros XX. századból.
A képek korhűk, de a történeteim fikciók. Önéletrajzi ihletésűek is vannak köztük, mégis fikciók, a képek által indított gondolatkísérletek. A rendező elv részemről, íróként az volt, hogy sok a kibeszéletlen családi história. Mindannyiunk családjában történtek felemelő és szörnyű dolgok ebben az évszázadban, ahol két világégés mellett annyi minden más is történt. Rengeteg újrakezdés például.
Azt tapasztaltam a fiatal generációknál, hogy nem ismerik a saját családjuk történetét. Ha úgy nőnek fel generációk, és úgy kerülnek bele a felelős felnőtt korba, hogy nem tudják a saját családjuk történetét, nincs mit továbbadni. A nemzeti identitás szempontjából így megszakad valami. Ez a missziója ennek a darabnak és az én sorozatomnak, hogy ráébressze az embereket, mi is történt nálunk ebben az évszázadban. Akkor leszek büszke, ha a darab megtekintése után szóba kerülnek majd saját családi történeteik – emelte ki az író. Léner András beavatott a rendezői oldalról is az elképzelések színre vitelébe. – Azok a fotók, amelyeket Gazsó L. Ferenc kiválasztott, és amelyekhez történeteket írt, számunkra nincsenek meg külön, egységben látjuk az etűddel – sorolta a rendező.
– A 17 etűd felöleli a XX. század történelmét, mellette ezek mély humánummal megírt, nagyon jól játszható helyzetek. Családtörténeteken és emberi történeteken keresztül ismerjük meg a történelmi korszakokat. Vannak egész fiatalok, akik a darabban dolgoznak. Számukra ezeknek a történeteknek minden pillanata történelem. Lehet, hogy a tárgyi tudásuk hiányos, mégis mindenki magára ismer bennük.
Ez egyfelől Gazsó L. Ferenc írói erénye, másfelől a történetek olyanok, mint a slágerek. Megyünk az utcán, elkezdjük fütyülni, és nem tudjuk, mi is ez pontosan, hol hallottuk. Mindannyian magunkra ismerünk bennük. Dramaturgiailag nagyon érzékeny és találékony, hogy etűdöket írt, nem pedig egy összefüggő történetet dolgozott fel. A próbákkal kapcsolatban elmondhatom, hogy nagy munkában vagyunk. Egy próbaidőszak önmagában is megterhelő, de sokat ad, hogy ezekre a próbákra minden színész lelkesedéssel jön, szeretik. Érezhető, hogy meg akarják találni magukat benne. Egy szövegkönyv mindig akkor jó, ha olyan, mint egy forgatókönyv. El tudod helyezni térben a színészeket, meg tudod komponálni a szerepet egy hatásmechanizmussal a legjobb tudásod alapján, saját életszakaszodnak megfelelően. A darab segítségével a különböző generációk történelmi helyzetekben, de családtörténeteken keresztül, nagyon személyesen találják meg magukat – összegezte Léner András.
Borítókép: Gazsó L. Ferenc, Léner András (Fotó: Bach Máté)
