November 30-án érkezik a mozikba Koltai Lajos várva várt filmje, a Semmelweis. Az alkotás – amely hiteles életrajzi és történelmi alapokon nyugszik – az „anyák megmentőjéről”, a hatalmas lelki amplitúdókat bejáró, mániákusan eltökélt orvos, Semmelweis Ignác munkásságát dolgozza fel, középpontba helyezve tudományos felfedezését. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva mindenével azon volt, hogy legyőzze a XIX. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat, de a vaskalapos vezetés ellen is harcolnia kellett, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a kollégájuk felfedezéseinek következményeitől.
A történet 1847-ben indul, ekkor kerül Semmelweis egy neves bécsi klinikára, ahol számos haláleset történik. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, mondhatnánk, élve ugyanis valóban kevesen távoznak az intézményből. Az itt szülő édesanyák közül többen elhunynak – sok esetben az újszülöttek is – gyermekágyi lázban, amit a kórház vezetése járványnak hisz, Semmelweis azonban érzi, hogy itt másról van szó. Kutatni kezd, statisztikákat böngészik, nem hagyja nyugodni a kérdés: hogy lehet, hogy a „járvány” csak az intézmény falai között szedi áldozatait? A fiatal orvos kitartása, elszántsága nem szimpatikus a helyi vezetésnek. A film az osztrák és a magyar orvosok közötti ellentéteket is felskicceli, bár ennek inkább csak dramaturgiai szempontból van súlya, ahogyan a fiktív szerelmi szálnak is. (A filmvetítés utáni beszélgetésen felmerült, hogy mi szükség volt erre a szálra, amelyre Vecsei H. Miklós frappánsan azt válaszolta, hogy ha nem lenne a filmben szerelem, akkor azt a kérdést tennék fel, hogy miért nincs).
Semmelweist egy kétes hírű osztrák bába, Hoffmann Emma segíti küldetésében, akit Nagy Katica alakít.
A két színész között egészen különös a kémia, sokszor lepattan a vászonról a kettejük közötti feszültség.
Ez az egyik olyan pontja Koltai filmjének, amely inkább megfejthetetlen, mintsem működésképtelen, a rendezői intenció egyszerűen nem világos. A páros jeleneteket jellemző „fagyott” mimika, már-már ridegség nem támasztja meg a mondanivalót, annál inkább zavarba hozza a nézőt. Mintha az addig tudatosan elnyomott érzelmek akkor sem tudnának utat törni maguknak, amikor végre zöld utat kapnak. E furcsa vibrálás izgalmas is tudna lenni kettejük között, így azonban megmaradok a különös jelzőnél.
Az inkább színpadi munkáiról ismert, filmes feladatokat kevésbé vállaló Vecsei érzékenyen formál, intenzíven él együtt a karakterével, erős energiákat mozgat meg, vele megyünk az önemésztéstől a fájdalmon át a megélt szeretetig.
A legnagyobb béke a szülés/születés élménye vagy csodája közben éri el, mindent ez határoz meg, a sajátjánál is többre tartja az édesanyák és az újszülöttek életét. Vecsei remekül ábrázolja e más dimenziójú kapcsolódást, organikus létezést.
A Koltai-féle mesteri vizualitás (Pater Sparrow látványtervező, Szakács Györgyi jelmeztervező munkája is tízpontos), és ahogyan arra a Magyar Nemzetnek adott interjúban Vecsei H. Miklós is rámutat, az egyes jelenetek igazságai azok, amelyek miatt ez a film igazán értékes, még akkor is, ha az elbeszélésmód vagy a konvencionális filmnyelvi eszközök, elhasznált toposzok kissé megtörik a lendületet. Egy szép film az egyik legnagyobb magyar szuperhősünkről, amit semmiképp sem érdemes kihagyni.
Borítókép: Képkocka a Semmelweis című filmből (Forrás: Szupermodern Filmstúdió)
