Őszi merengés a tó fölött
A borvidékre jellemző felső-permi eredetű földtani homokkő, amely szilícium-dioxidban dúsított, jellegzetes vörös talajokat hozott létre, szinte mindenki ismeri.
A borvidékre jellemző felső-permi eredetű földtani homokkő, amely szilícium-dioxidban dúsított, jellegzetes vörös talajokat hozott létre, szinte mindenki ismeri.
Ha mindkét magyar csapat győz a Bajnokok Ligája csütörtöki csoportmeccsén, jelentős lépést tesz a csoportból való továbbjutás felé.
A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a Veszprém a vártnál nehezebben verte a sereghajtó dán Fredericiát.
A hazaiaknál többen is nagyszerű teljesítményt nyújtottak, Remilit, Koszorotovot és a kapus Corralest lehet kiemelni.
A magyar bajnokcsapat 41-28-ra kiütötte a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája 2. fordulójában.
Ha jól csinálja, elég sok időjárási jelenségnek lehet a tanúja.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik a nyomozás ellene.
Fellépése révén a város foglyul ejtett ávósai megmenekültek a lincseléstől – ő azonban nem kerülhette el a megtorlást.
Ambiciózus célokat tűzött ki maga elé Veszprém negyedszerre is megválasztott polgármestere, Porga Gyula.
A rendőrség nyomoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.