Az Egyesült Államok is megerősítette: új vezetője van az al-Kaidának
Az egyiptomi hadsereg volt ezredese az új vezető.
Az egyiptomi hadsereg volt ezredese az új vezető.

A felmentést az MNB kezdeményezte, 15 jelenlegi és volt pénztári vezetőre 59 millió forint bírságot is kiszabtak.

Ahogy a lóúsztatás is csak lovastudással rendelkezőknek való, úgy a város- és országvezetés sem való akárkinek.

A forradalmárok példaképévé vált, ami hamis dicsfénnyel ölelte körül a ellentmondásos magyar jakobinus vezetőt.

Szijjártó Péter szerint a hazai burkolólapgyártó fejlesztése munkahelyeket teremt és segíti a külpiacot.
Egy jó vezető ismérve, hogy tud dönteni. A még jobb vezető azt is tudja, kikért tartozik felelősséggel.

Szuga Josihidét, a japán miniszterelnök, Abe Sindzó régi szövetségesét választották meg hétfőn a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) élére, amivel megnyílt az út előtte, hogy a héten, a parlamenti szavazást követően átvegye a kormányfői tisztséget.
Marija Kalesznyikava fehérorosz ellenzéki vezető fejére kámzsát húztak a biztonsági szolgálat emberei, és azzal fenyegették, hogy megölik – ismertette csütörtökön az ellenzéki Koordinációs Tanács ügyvédje Kalesznyikava vallomását.
A fehérorosz hatóságok elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt, két társának pedig sikerült átszöknie Ukrajnába – közölte kedden a fehérorosz állami média.
Sajtóértesülések szerint ismeretlenek elrabolták hétfőn Minszkben Marija Kalesznyikavát, a fehéroroszországi ellenzéki Koordinációs Tanács tagját.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megfutamodott a Tisza Párt elnöke, Miskolcra sem követte a miniszterelnököt.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

Szita Zoltán szerint a magyar csapat nagyon együtt van, az olaszok ellen megint a védekezés lehet a döntő.

A szövetségi kapitány szerint ostoba döntés született a magyar válogatott csoportellenfelének kárára.

Hungarians say no to war.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.