Máig nincs magyarázat a Lánchíd gyanús felújítására
A botrányos beruházás, valamint az exügyvéd, Vig Mór elleni nyomozás szálai összefuthattak.
A botrányos beruházás, valamint az exügyvéd, Vig Mór elleni nyomozás szálai összefuthattak.
A bíróság többek között ezért is letartóztatásban tartja az Amnesty-vezér testvérét.
Az NGO hallgat arról, hogy igazgatója, Vig Dávid mit tudott testvére súlyos jogsértéseiről, illetve hogy a több száz millió forintos számlagyárnak valóban lehetett-e köze a baloldal külföldi kampányfinanszírozásához.
Az Amnesty-vezér testvére által – a gyanú szerint – megbízott verőember egy hírhedt rablóbanda tagja volt.
Az Amnesty-vezér testvérének neve már számos bűncselekmény kapcsán elhangzott.
Vig Dávid elődje szerint az Amnesty International az ellenzék részeként viselkedik, és az a feladata, hogy akár indokolatlanul is bírálja az Orbán-kormányt a médiában.
A jelenleg is letartóztatásban lévő Vig Mór alvilági módszerrel rendezhette a felesége volt párjával elmérgesedő vitáját.
Górcső alatt a jogvédő és a számlagyáros magyarországi tevékenységei.
A botránynak folyamatosan kerülnek elő olyan új szálai, amelyek a baloldali politika világába vezetnek.
A több száz milliós számlagyárba belebukó exügyvéd egyre több botrányos ügye derül ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
Üzent a magyaroknak Szerbia elnöke.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.