Megvan Milák Kristóf visszatérésének az időpontja
Virth Balázs kitűzte az időpontot: szeptember 4-én reggel várja az uszodába edzésre Milák Kristófot.
Virth Balázs kitűzte az időpontot: szeptember 4-én reggel várja az uszodába edzésre Milák Kristófot.

Amióta Milák Kristóf 2017-ben berobbant a felnőtt mezőnybe, folyamatosan hoznia kellett és hozta is az eredményeket.

Virth Balázs a Kaposvár–Somogy megyei tehetségsegítő tanács sporttagozatának vendége volt.

A magyar úszósport jelenlegi legerősebb ötösfogata készül Virth Balázzsal.

A hazai rendezésű vb kétszeres aranyérmese 100 és 200 gyorson is indul az Eb-n, a 200 pillangó lesz a jutalom.

Edzője, Virth Balázs szerint az olimpiai bajnok úszónak pillangón a hazai vb-n sem lesz igazi kihívója.

Veres Laurának megváltás volt, hogy a Viharsarokból Budapestre, a nyugalom völgyébe költözhetett.

Virth Balázsnak nem kell kidobnia az edzésterveket, mégis lesz úszó-vb, ráadásul Budapesten.

Virth Balázst már gyerekként is az úszók helyett az edzők nyilatkozatai érdekelték.

A hat éve nyugati szomszédunknál dolgozó Fehérvári Balázs tanítványai is kitettek magukért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Ki vagy te, Magyar Péter?

Wesley Plaisier hatalmas meglepetésre kiejtette Gerwyn Price-t.

A FELSZÍN ALATT – Az unió helyett hatékony és potens együttműködést kell létrehozni az európaiak között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.