– Tényleg a szerencsének köszönheti, hogy Széles Sándor mellé került?
– Wladár Sándor, a korábbi olimpiai bajnok, a szövetség elnöke nem véletlenül mondogatja, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem – én talán inkább azt mondanám: a bátraké a szerencse. Kaposváron éltem, leérettségiztem, elvégeztem a középfokú edzőit, ám ahhoz, hogy szakedzőire jelentkezzek, egy év gyakorlatra volt szükségem.
– Álljunk meg kicsit! A kis Balázs úgy született, hogy tudta, úszóedző akar lenni…?
– Nyilván nem, de úsztam, és mindig érdekelt, mit és miért csinálunk. Nem voltam tehetséges úszó, sőt, inkább azt mondanám, tehetségtelen, de mindig foglalkoztatott a miért. Persze néztem én a nagy versenyeket, de például a szöuli olimpiáról sem azokat a Népsport-cikkeket tettem félre, amelyben maguk a versenyzők nyilatkoztak, hanem azokat, amelyekben Széchy Tamás vagy éppen Kiss László szólalt meg. Már akkor is az edzőket figyeltem.
– Ha Széles Sándor mellett kezdett el dolgozni, egyszersmind azt is jelentette, hogy letette a garast a Széchy-iskola mellett?
– Na, itt jön a képbe a szerencse: az egyértelmű, hogy Kaposváron olyan sokat nem tudtam erről a világról, ám az egyéves gyakorlat miatt Budapestre költöztem – a nagyszüleimhez, akik a fővárosban laktak. És elkezdtem a Komjádi uszodába járni edzéseket, Széles Sándor edzéseit látogatni. És közben úszómester voltam, hiszen valamiből meg kellett élnem. Egyik nap mentem fel a Komjádi jellegzetes kék lépcsőjén, és szembejött velem Széchy Tamás. Kérdezte, mit csinálok itt. Elmondtam neki. Azt válaszolta, nagyszerű, neki éppen egy ilyen emberre van szüksége: aki fiatal, nincs elrontva, és vannak tervei. A lépcső közepén közölte, hogy lépjek ki a munkahelyemről, ő felvesz maga mellé. Annyira örültem, hogy rögtön felhívtam a szüleimet, csakhogy két hétig nem történt semmi… Majd megint azon a lépcsőn találkoztam az Öreggel. És elkezdődött ugyanaz a párbeszéd, vagyis, hogy mit csinálok én itt. Válaszoltam. Mire ő: de hát mondtam, hogy lépj ki a munkahelyedről! Én kissé félszegen úgy reagáltam, hogy tudom, de hát nem történt semmi utána. Akkor felgyorsultak az események, Széchy szólt a szövetségben, hogy szüksége van rám – akkor a Magyar Úszószövetség még a Komjádiban volt, felmentem az irodákhoz, az egyikben aláírtam a kilépésemet az uszodából, a másikban a belépésemet a szövetséghez.
