Wladár Sándor: Szakmai és erkölcsi kötelességem kiállni Virth Balázs mellett
A Magyar Úszószövetség elnöke és szakmai alelnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf korábbi edzője és sorstársai ügyében.
A Magyar Úszószövetség elnöke és szakmai alelnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf korábbi edzője és sorstársai ügyében.

Selmeci Attila elmondása szerint az úszóklasszis már 14 évesen azt csinálta, amit manapság tesz.

Virth Balázst lefelejtették az állami kitüntetettek listájáról.

Edzői egy forintot sem kaptak volna az olimpiai sikerek után, talán csak egy kivétellel.

Virth Balázs bejelentette, nem folytatja a közös munkát Milák Kristóffal.

Milák Kristóf csütörtökön sem utazott el Párizsba, reméljük, a hét végén befut az olimpiára.

Virth Balázs szerint az olimpiai bajnok úszó állóképességén kell dolgozni.

Kapás Boglárka végre megúszta az olimpiai szintidőt, már biztosan ott lehet Párizsban.

Virth Balázs elmondta lapunknak, hogyan látja az egy év után visszatérő Milák jelenlegi állapotát.

A tréner fotóján hat úszó látható.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.