Trócsányi László: Megkezdődik az Európai Unió jövőjéről szóló vita
Életszerű vízió szükséges, mert megfelelő jövőkép nélkül minden megújulási törekvés kudarcot fog vallani – hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.
Életszerű vízió szükséges, mert megfelelő jövőkép nélkül minden megújulási törekvés kudarcot fog vallani – hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.
Elsősorban pártjaik programjának bemutatására koncentráltak a spanyol miniszterelnök-jelöltek az újabb parlamenti választások alig egyhetes kampányának egyetlen élő televíziós vitájában, amely kedd hajnalban ért véget.
Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Donald Trump amerikai elnök és Nancy Pelosi képviselőházi elnök között a Fehér Házban a szíriai helyzetnek, illetve az amerikai csapatkivonásnak szentelt szerdai tanácskozás közben és utána. Az elnök sértegette,
A kormánypárt helyi frakciója azt írta: 2014-ben Papp László polgármester egy világos stratégiát és egy vonzó jövőképet mutatott be a debrecenieknek.
Kiderült, hogy Pikó tökéletesen járatlan az államigazgatásban, fogalma sincs a szociális területről, úgy ígérget felelőtlenül, hogy halvány dunsztja sincs a várható következményekről.
Számtalan alkalommal és témában lett volna lehetősége, de az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal sem vitázott Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közgyűlésben.
A harc a bizonytalanok, a választásokon általában inaktívak felhergelésére irányul. Ilyen körülmények között pedig kétségünk ne legyen az oly hőn áhított vita színvonalát illetően.
A baloldal főpolgármester-jelöltjének számtalan alkalommal és témában lett volna lehetősége, de az elmúlt egy évben egyetlen alkalommal sem vitázott Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közgyűlésben.
Lánczi Tamás politológus jónak tartja, hogy vita alakult ki a képviselők körében az európai életmód védelméért felelős uniós biztosi posztról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a selejtes és feleslegesen létező homo sapiens prototípusa.
Minden bizonnyal megunták az egyre növekvő tömeget.
A legutóbbi két világbajnokságról lemaradó olasz labdarúgó-válogatott Izrael ellen játszik vb-selejtezőt a hajdúsági városban.
A rejtőzködő utcai művész, Banksy új falfestménye jelent meg a londoni belvárosban található Királyi Bíróság épületének oldalán.
Nincs szükség tovább a korlátozásra.
A baloldali frakciók levelet küldtek az Európai Parlament elnökének, és azt követelik, hogy vegye le a napirendről az egyik tervezett vitát.
Olyan társadalmi és politikai átalakulás zajlik, amely már nemcsak a keresztény hagyományokat, hanem a muszlim vezetők dominanciáját is tükrözi.
A rejtőzködő utcai művész, Banksy új falfestménye jelent meg a londoni belvárosban található Királyi Bíróság épületének oldalán.
Nincs szükség tovább a korlátozásra.
A baloldali frakciók levelet küldtek az Európai Parlament elnökének, és azt követelik, hogy vegye le a napirendről az egyik tervezett vitát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.