A NOB kizárta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget a tokiói olimpiáról
Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válságban van.
Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válságban van.
Újra napirendre került az autópályák sebességkorlátozásának kérdése a parlamentben, miután a Zöldek támogatását élvező, 130 km/órás sebességhatár bevezetését szorgalmazó petíciót 66 ezer ember írta alá.
Az Országgyűlés hétfőn és kedden folytatja munkáját a jövő héten.
Az Országgyűlés ma fejezi be a kormány jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatának szerdán kezdődött általános vitáját.
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés, amely már kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évévé nyilvánításáról.
A legesélyesebb jelöltnek tartott Boris Johnson volt külügyminiszter nélkül tartották meg vasárnap este a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelöltjeinek első televíziós vitáját, amelynek központi témája a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) volt.
Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette szombaton, hogy határozatlan időre felfüggesztettek a nagy társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezettel kapcsolatos minden munkát.
1950-ben 800 ezer volt az iszlámhívők száma Európában, 2003-ban már 15 millióan voltak, ma már 25 millió felett vannak, ez a lakosság hat százaléka.
Berzi Gergely szerint a migráció és a biztonság kérdéskörét leszámítva a vitán jelentéktelen témákról is bőven szó volt, amelyek valószínűleg kevésbé ösztönzik szavazásra az embereket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lépett az MTVA.
Berlin szerint sürgető a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálása.
Hangulatvideóval jelentkezett a válogatott mai mérkőzése előtt Orbán Viktor.
Az Art Geo Palota díszkivilágítást kap a világbajnoki selejtező alkalmából.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
Az ukrán fegyveres erők tisztje szerint a háború az „elit” számára milliárdok megszerzését jelentette.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
Az ukrán fegyveres erők tisztje szerint a háború az „elit” számára milliárdok megszerzését jelentette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.